Nagylelkű adakozás
„Tenyere nyitva van a nyomorult előtt, kezét nyújtja a szegénynek.”
Példabeszédek könyve 31:20
Az egyik legszebb dolog az életben, amikor önzetlenül tudunk ajándékot adni. Ennél is szebb, amikor olyan valakinek adunk, aki nem tudja viszonozni.
Isten nem pazarol. Jézus összegyűjteti a tanítványaival a maradékokat az 5 és a 4 ezer ember megvendégelése után. Azt nem tudjuk, mit kezdtek a maradékkal, de Jézus nem engedte, hogy csak a földön heverjen. Kornéliuszt az angyal Péterhez küldi további eligazításért, és nem ő mondja el, hogy mit kell tennie – pedig neki sokkal kevesebb energiába tellett volna. Jézus arra tanított, hogy csak a mindennapi kenyérért imádkozzunk a mintaimában, és nem bátorított arra, hogy zsák liszteket kérjünk a szűkösebb napok esetére.
Mindezek arra tanítanak, hogy Isten Maga nem pazarol, és minket sem szoktat rá. Tehát Isten megtehetné, hogy a szegényeket Ő közvetlenül ellátja, mint Illést a Kérith-pataknál, ahova hollók vittek neki ételt. Neki valóban nem lenne ez sok energia. Isten mégis arra kér minket, hogy építsük bele az életünkbe a szegényekről való gondoskodást, mert ez a mi feladatunk. Isten része ebben a nemes feladatban, hogy nem engedi, hogy mi azért, mert alamizsnát adtunk, elszegényedjünk.
A szegények megsegítése terén azonban a Biblia nagyon kiegyensúlyozott álláspontot képvisel. Pál apostolnak egy mondata helyreteszi azt a téves elgondolást, ami bár ritka, mert módfelett önzetlen, mégsem menetes tőle az emberiség gondolkodása, nevezetesen, hogy adjuk oda mindenünket, mert akkor segítettünk helyesen a szegényeken. Pál azt tanácsolja: „azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságotok” (2 Korinthus 8:13). Vagyis még az adakozást sem szabad túlzásba vinnünk.
Bár a gyakoribb nem az, hogy mindenünket oda akarnánk adni, hanem, hogy sajnáljuk azt a keveset, amit a feleslegünkből adhatunk azoknak, akiknek semmi sincs.
Érdemes úgy számot vetni az életünkkel, a javainkkal, hogy mi az a luxus, ami nélkül meg lehet lenni azért, hogy másoknak valami létszükségletben segíthessünk. …és itt kell szüntelenül az isteni segítség, mert magunktól még azt sem tudjuk eldönteni, hogy mennyit és milyen célra bölcs odaadományozni másoknak…
