Nem felejt el az Úr
„Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Íme, tenyerembe véstelek be, szüntelen előttem vannak falaid.”
Ézsaiás próféta könyve 49. fejezet 15-16. verse
Ha példákat akarunk mondai a legodaadóbb, a lehetetlen helyzetekben is leginkább kitartóbb ragaszkodásra, biztosan az anyai szeretett példái jutnak először eszünkbe – az anya és a gyermeke közti mély ragaszkodás, amely képes szinte minden nehézséget áthidalni. Miből táplálkozik azonban ez a mély elkötelezettség anya és gyermeke között? A legfontosabbak közé tartozik a várandóság ideje, amikor a magzat kilenc hónapig formálódik, alakul az önálló életre elrejtve az édesanyja méhében, és már ekkor is számtalan apró közös élmény köti össze őket. A következő meghatározó élmény a szülés pillanata, amikor az édesanya a vajúdás hosszú fájdalmas órái után világra hozza gyermeket. A harmadik pedig a szoptatás bensőséges és meghitt pillanatai, amikor az anya táplálja gyermekét élete első éveiben. Talán pont ezért – az első évek szoros függőségei kapcsolata miatt – olyan nehéz, szinte lehetetlen, egy anyának lemondani a gyerekéről, még akkor is, amikor az a későbbi évek során nem hálával, de szégyennel, fájdalommal, vádakkal illeti anyját.
Isten Ézsaiás próféta kijelentésében úgy mutatkozik be, mint akinek szeretette az ember iránt az anyai szeretetét is magába foglalja, sőt felül is múlja azt, mert Isten soha nem mond le rólunk, míg sajnos néhány anya képes elhagyni gyermekét.
Isten hozzánk való ragaszkodását és szeretetének kifejezését is az örömteli és fájdalmas események mutatják be. Ő a mi alkotónk, de Ő a mi megváltónk is, amit olyan gyengéden fogalmaz meg, hogy „íme, tenyerembe véstelek be.” Igen, Isten mikor Krisztus által megalkotta az embert akkor is a kezével formált bennünket. Majd mikor a golgotán a keresztfára szögezték akkor is a tenyerébe vésett bennünket.
Krisztus kezein lévő sebek azok, amik egyértelművé és el nem feledhetővé teszik Isten ragaszkodását hozzánk. Ez a végtelen szeretett szüljön bennünk hasonló ragaszkodást hozzá.
