Mindent a maga idejében

„Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.”
(Prédikátor könyve 3. fejezet 6. vers)

Hát igen, az IDŐ, amiből ugyebár ebben a rohanó világban mindannyiunknak a legkevesebb van, és persze főleg egymásra. Minél többet akarunk, minél rövidebb idő alatt. Egyszer használatos cuccok, gyorsbüfék, bivalyerős verdák… Ó, bárcsak Jézus is ilyen sebesen térne vissza!

Ebben a számítógéppel vezérelt világban azt hinnénk, a gépek mindent elvégeznek helyettünk, hamarabb kész a munka, és több idő jut a családra, és az igazán fontos dolgokra. Ehelyett azonban azzal kell szembesülnünk, hogy szinte még pihenni sem érünk rá.

Milyen könnyen mondja Salamon: Ideje van!

Ám ha hiszünk egy bölcs embernek, mert Salamon az volt, akkor megláthatjuk, hogy nem az idő változott meg. Nem az év lett rövidebb, és a nap is ugyanúgy kel fel és nyugszik le, ahogy akkor. Csupán az ember időhöz való viszonya változott meg.

Pontosabban szólva az értékrendünk más. Mi már nem elégszünk meg egy sátorral, vagy egy vályogházzal, miért verejtékeznénk a földeken a betevőért, mikor a hipermarketben már a kész kenyeret vesszük le a polcról? Minek bajlódnánk a gyermekeinkkel, ha majd a TV meg az iskola felneveli?

Rá kell jönnünk, hogy régen a sok fizikai munkától az emberek keze volt kérges, ma viszont a szívük. Mert sosem azt akarjuk csinálni, aminek ideje van. Nyáron akarunk jeget nyalni, és télen paradicsomot enni. A munkahelyen a gyerekkel játszanánk, aztán meg hazavisszük a munkát.

És ez a zűrzavar az istentisztelettel kapcsolatban is tapasztalható. A szombati Istenre figyelést, a hat nap alatt elmulasztott missziómunkára és kapcsolataink ápolására fordítjuk. Így lesz Jézus helyett a szombat ura az ember.
Mi a megoldás?

Az időddel való helyes gazdálkodás feltétele, hogy átgondold;

1. Kicsoda számodra a legfontosabb?

2. Mit szeretnél elérni az életedben?

3. Mi az a lépés, amit ma ezért a célért megteszel?

Jézus így tanít:

„Keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Máté 6:33)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás