Csillapító és hergelő szavak

„A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt.”
(Példabeszédek könyve 15. fejezet 1. verse)

Nagyon sok függ attól, hogy miként szólunk egymáshoz. Ugyanez a vers egy más fordításban így hangzik: „Szelíd felelet megtöri a haragot, a sértő szó pedig szítja az indulatokat.” Mai rohanó világunkban könnyen hagyják el bántó és sértő szavak a szánk, s utána csodálkozunk, hogy mitől lett olyan indulatos a másik. Családi és a közösségi életünk egyik rákfenéje a sértő és helytelenül megválasztott szavak használata. Hogyan változtathatunk ezen?

A tanács nagyon egyszerű: beszédünk legyen szelíd, higgadt. Ehhez két dolgot kell észben tartanunk, illetve gyakorolnunk.

Egy: a gondolkodásunk irányát kell meghatároznunk „Örüljetek az Úrban mindenkor!” (Fil. 4,4) Az Úrban való öröm abból a tudatból táplálkozik, hogy Isten szeretette Krisztusban mindig elkísér és hogy nem kell a hibás és rossz szokásaim szerint élnem, mert Jézus Krisztus megváltott a bűneimből és életemet a jó és szeretett megélésének ajándékaival töltötte meg. Éppen ezért nem látom már ellenségnek a másikat, mert tudom, hogy mindannyian testvérek vagyunk az isteni teremtés és megváltás jogán. Így, ha a másik rosszat tesz is, tudom, hogy nem ő, hanem az ördög műve, akit viszont Jézus Krisztus már legyőzött és megszégyenített. Vagyis nekem sem a környezetemben élő emberekkel van a küzdelmem, hanem az ördöggel.

Kettő: „testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” (Fil. 4,8). Az előző felsorolást sokan nevezik a pozitív gondolkodás megfogalmazásának. Fegyelmezzük a gondolatainkat és csak a jó irányba engedjük tudatosan kalandozni. Ez nem azt jelenti, hogy nem látjuk magunk körül az esetleges gondokat és nehézségeket, hanem azt, hogy figyelmünket arra összpontosítjuk, hogy miként lehet könnyíteni a helyzeten és milyen tapasztalatokkal gazdagított a megélt nehézség.

Kívánom, hogy mint beszédedben, mint viselkedésedben szelíd lehes, mert a szelídek öröklik földet.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia