Túl sok már a félszemű
Ne mondd: Ahogy ő bánt velem, én is úgy bánok vele,
megfizetek mindenkinek cselekedete szerint!
„Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!” Na jó, ha
nem is háromszor, de legalább legyünk egálban. Kapjon ugyanannyit vissza. Ha
belém rúgott, én is belérúgok. Ha meghúzta a hajam, én is meghúzom az övét (legyen
akármilyen rövid is, kellő erővel és ügyességgel nem lehetetlen). Ha kibeszélt
engem a hátam mögött, akkor azt is visszakapja. És az ördögi kör sosem ér a
végére, sokszor megállíthatatlan ez az adok-kapok.
És most nyugodtan elvonatkoztathatunk a gyerekektől, a
civakodó, veszekedő testvérektől, mert mi, felnőttek is sokszor esünk ebbe a
kísértésbe. Ahhoz nem kell túl nagy erőfeszítés, hogy visszaadjuk a kapott
sérelmet, hadd tudja meg a másik, milyen fájdalmat okozott.
Isten ma reggel valami egészen különlegeset kér. Azt, hogy
fejezzük be ezt az örvénylő körforgást, a folyamatos adok-kapokot, és legyünk
emberségesek. Az ökölbeszorított, ütésre kész kezek helyett lássuk meg a
kereszten függő Krisztust kitárt karjait! Ő nem ütött vissza, nem átkozta
azokat, akik ítéletre juttatták, hanem imádkozott értük. Nem azon fáradozott,
hogy hogyan ítéljen el minket, hanem hogy megmentsen mindenkit.
Félre ne érts, nem azt szeretném ezzel mondani, hogy ne
legyenek határaid, és tűrj el minden bántást. Jézus is húzott határokat, számonkérte
az őt arcul ütő szolgát a tettéért.
Isten nem azt kéri, hogy mártír, hanem hogy emberséges legyél.
Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak. Ne méricskéld
patikamérlegen a sérelmeidet, hogy tudd, mennyit kell visszaadnod, hanem
töltekezz Isten szeretetéből, és állítsd meg a bosszú örvényét! Engedd, hogy
Isten elfogadása, jósága formáljon téged, sarkalljon a jóra, és ne süllyedj le
a szemet szemért szintjére! Túl sokat sérültünk már egymás miatt, itt az ideje
a gyógyulásnak.
