"Így akarom..."
Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
János 15:16
Jézus elbúcsúzik tanítványaitól poklos Simon házában.
Majd a 12 szűk tanítványi körtől a páska ünnepen, amikor az úrvacsora ünnepét
szentesíti.
Ekkor hangzik el az a
beszédsorozat, amelyet lezár a főpapi ima.
Ennek közepén hasonlítja az igazi Isten-ember kapcsolatot
a szőlőtő és a szőlővessző kapcsolatához. Itt található a fenti ige is.
Ez az egyik olyan része a
Bibliának, amikor azt sejteti az emberrel, hogy némelyeket eleve örök életre
választ az Isten, másokat pedig örök kárhozatra. Tehát eleve elrendel.
Vajon összeegyeztethető ez az isteni szeretettel? Azzal,
aki azért jött, hogy „bemutassa az Atyát” /Zsid. 1:3/, aki „...azért jött, hogy
megkeresse és megtartsa az elveszettet.” /Luk.19:10/? De ha megnézzük a negatív
szereplők közül akár Pilátus vagy akár Júdás történetét, azt kell
megfogalmazni, hogy Jézus mindent megtett azért, hogy jól dönthessenek, mégis
rosszul döntöttek. Így az isteni előrelátást, könnyen össze lehet keverni az
eleve elrendeléssel. A különbség a szabad akarat. Isten, mint a mi édesapánk
mindent megtesz, hogy jól döntsünk. Ebben van egy „cinkostársa”, a Szentlélek.
Ő az az isteni személy, aki megpróbál a jóra befolyásolni. Mondhatjuk azt, hogy
Ő kiválasztott a jóra, és mindent megtesz azért, hogy a jót válasszuk. De az
isteni végtelenségnek, az isteni mindenhatóságnak van egy határa, s ez a szabad
akarat. Ezért mondja Bajor László szép versében, hogy gyakorlatilag minden, de
minden a világmindenségben Isten hatalma alá van rendelve, kivéve az emberi
szívet. Aki viszont mégis úgy dönt, hogy Isten javára lemond a szabad
akaratáról („élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” /Gal. 2:20/), arra
tényleg érvényes Jézus kijelentése.
Mert Ő már az anyaméhben kiválasztott minket az
üdvösségre. ÁMEN