Az aranyszövegen túl
Legkorábbi gyülekezeti emlékeim egyike, amikor egy gyermekiskola alkalmával a mai alapigénket megelőző verset tanultuk meg kívülről elmondani, hogy aztán a gyülekezet előtt szolgáljunk majd vele egy ünnepség alkalmával. “A Biblia szíve” vagy “aranyszövege” a “János három tizenhat”, amit álmunkból felkeltve is mind el tudunk mondani:
“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János evangéliuma 3. fejezet 16. vers)
Míg a 16. verset viszonylag könnyen megérti egy gyerek is – Isten elküldte a fiát, hogy örök életünk legyen – addig a 17. verssel viszonylag keveset szoktunk foglalkozni. Nem is nagyon értjük, mit jelent, amikor azt írja az evangélista, hogy Isten “nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot”.
Milyen váratlanul békés kép ez! Mintha Isten nem is azt szeretné, ha bűnhődnénk és kénköves tűzben égnénk az örökkévalóságig! Mintha Istennek az lenne a vágya, hogy már itt a földön és aztán az örök életben is boldogok lennénk!
Hiába tanultuk meg és tudjuk álmunkból felkeltve is a Biblia legfontosabb versét, ha a következő mondatig már nem jutunk el: Isten jobban szeret minket, mint az ítéletet, amit érdemelnénk! Hiába ismerjük gyerekkorunk óta a “János három tizenhatot”, ha a szívünkben nem vert sátrat a “János három tizenhét” békessége.
“Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.” Ez Isten terve az életedre.
