Romokból életet
Ézsaiás 11:1–2
A világ imádja a sikersztorikat. A nagy, magabiztos, sikeres embereket, akik látszólag mindent megfejtettek, és a bölcsek kövét szorongatják. Akik a semmiből naggyá lettek. Berobbantak, befutottak. Körülöttük, mint rossz kölni árad a magabiztosság látszata. Közben, akinek helyén az esze érzi: ez műanyag. Szépen becsomagolt semmi. Ézsaiás viszont nem egy csúcsra jutott hősről beszél, hanem egy vesszőszálról. Egy alig észrevehető hajtásról. Nem a reflektorfényben, hanem a föld alatt kezdődik a történet.
Az akkori hallgatóság pontosan értette a drámát. Dávid dinasztiája romokban, a politikai és spirituális remények tönkrementek, mindennek vége. A „törzsöke” itt nem stabil alapot jelent, hanem kivágott fát. Egy katasztrófa után vagyunk. És Isten mégis azt mondja: innen szép nyerni. Nem felülről, nem az elitből, nem a kész rendszerekből, hanem a sebzett, jelentéktelennek tűnő, kudarcot megélt maradékból fakad az élet. És erre a hajtásra nem PR-csapat száll le, nem a szép csomagolás, hanem az Úr Lelke. Az igazi bukásból fakad a "bölcsesség, értelem, tanács, erő" — a belső minőség, nem külső teljesítmény. Ez csak azok kiváltsága, akik tudnak hibázni.
Ez ma azért üt nagyot, mert mi fordítva próbáljuk. Előbb akarunk erőt, aztán majd talán jön a bölcsesség. Előbb látványt, aztán mélységet. Előbb magabiztosságot, aztán gyökeret. Ézsaiás viszont azt mondja: a Lélek nem a legerősebbre száll, hanem arra, aki kapcsolódik a gyökérzethez. A valódi változás nem hangos, hanem hűséges, kitartó, alázatos. Az ilyen ember tud úgy szolgálni, hogy már nem leural; tud úgy hatni, hogy nem letarol, hanem életet fakaszt, még ott is, ahol már mindenki lemondott róla. Mert ő is ezt tapasztalta.
