A Király emberei
Éppen csak elmúlt a karácsony, amikor arra emlékeztünk, hogy
Isten emberré lett értünk, lejött a magasságból a mélybe, hogy itt éljen
velünk, egy legyen közülünk, és halálával megváltson minket. Az emlékezés
mellett várakozunk is, mert Krisztus megígérte, hogy visszatér, és újjáteremti
világunkat.
A következő ünneppel, ami már a nyakunkon van, lezárjuk ezt
az évet, köszöntjük a következőt. És megállapíthatjuk, hogy megint nem sikerült
jobbá tennünk azt a Földet, ahol élünk.
Felteheted a kérdést, Kedves Olvasó, hogy egyáltalán hogyan
fordulhat meg ilyen a fejemben, hogy jobb hellyé tegyük a Földet? Hát nem
Krisztus visszatértét várjuk? Hát nem nyomorúságot hirdetnek a próféciák, hogy
olyan idők lesznek a vég előtt, amilyenek még nem voltak?
De a kereszténység nem karba tett kézzel való várakozásról
szól, hanem az evangélium megéléséről, hirdetéséről. Néha szavakkal is. Az
evangélium, miszerint Isten itt van köztünk, nem hagyott minket magunkra, mert
végtelenül szeret minket, még a saját élete sem volt túl drága ahhoz, hogy
odaadja értünk.
Igen, a világ tele van szenvedéssel, borzalmas dolgok
történtek idén is minden kontinens minden országának minden településén. Mindannyian
átéltünk veszteséget, mindannyian sebzettek vagyunk, és igen, annyira jó lenne,
ha végre véget érne a sötétség, és eljönne a Király.
De amíg várakozunk, a Király embereinek küldetése van. Még
ha szemmel láthatóan, kézzelfoghatóan nincs is itt közöttünk, mi akkor is
képviselhetjük Őt! Élhetünk az Ő elvei szerint, az Ő országának polgáraiként,
árasztva szeretetét embertársaink felé, dolgozva azon, hogy igen, egy kicsit
jobbá legyen ez a világ, ez a hely, ahol élünk. Mondd, ki gátolhatna meg ebben?
