Nem késik
Aki ismer, az mind tudja, hogy alapvetően hajlamos vagyok a késésre. Nem segít a helyzeten, hogy az egész családunk ilyen, de az biztos, hogy mindannyiunk közül én vagyok az, akinek a leggyakrabban kell sűrű bocsánatkérések között besurranni, miután öt perce elkezdődött az alkalom. Az egyik gyülekezetemben meg is jegyezték egyszer, hogy lehetetlen nálam később odaérni bárhova – mindig megnyugvással tölt el, amikor egy-egy értekezletre mégis az elsők között érek oda, tíz perc késéssel.
Éppen ez a tulajdonságom miatt nagyon jól viselem azt is, ha valaki más késik a megbeszélt találkozóról. Nem aggódom, hogy el fog-e jönni, nem gondolkozom rajta, hogy vajon felültetett-e, mert tudom, hogy bármi közbejöhetett – dugóba ragadt, feltartották, nem találja a helyszínt, vagy csak egyszerűen későn indult el… Az vesse az első követ, aki nem szokott késni.
A Zsidókhoz írt levél szerzője Habakuk könyvére (2:3) utal vissza, amikor Jézusról beszél. Ő, – velem szemben – nem késik, hanem biztosan jönni fog a megfelelő időben. Sem előbb, sem később. Hogy ez mikor lesz? Azt nem tudjuk, de az biztos, hogy pont akkor, amikor jönnie kell.
A kereszténység reménysége nem bizonytalan, ezért fontos, hogy ne veszítsük el a reménységünket és a türelmünket. Még akkor sem, ha néha úgy tűnik, már igazán itt lenne az ideje a beteljesedésnek.
