A botlás iskolája

Szerző: -
Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.

Az önértékelésünk sok tényezőtől függ, többek között attól is, hogy mi mindenre vagyunk képesek. Van egy elképzelésünk erről, de ez esetenként túlzó, máskor nagyon visszafogott. Ha többet gondolunk magunkról, akkor nagyon rosszul érinthet, amikor kiderül, hogy mégsem tudjuk megtenni, amiben biztosak voltunk; ha kevesebbet, akkor pedig kisebb eredményeket érünk el, mint amire képesek volnánk.

Lelki emberekként az önértékelésünkben sokat jelent az Istenbe vetett bizalmunk, és az ebből fakadó egészséges magabiztosságunk (az abból adódó biztonságérzet, hogy Krisztus a mi Urunk és barátunk). De ez néha keveredik az emberi önbizalommal, amikor a hangsúly az isteni támaszról átkerül önmagunkra. Na ilyenkor jönnek a meghátrálások.

Talán a legjobban Péter esetét ismerjük, aki fogadkozott, hogy ha mindenki meg is tagadja Jézust, ő biztosan nem, sőt, még akár meghalni is kész vele. Ebben teljesen biztos volt (mellesleg a többiek ugyanúgy megígérték ezt, ahogy ő, lásd Máté 26:34-35). És amikor eljött az ideje, hogy kiálljon Krisztus mellett, pár gyanúsító szó elég volt ahhoz, hogy meghátráljon. Akkor derült ki, hogy a szavai mögött inkább az emberi önbizalom állt.

„Ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.” Péter meghátrálásában nem gyönyörködött Isten, de ez nem jelentette azt, hogy elvetette volna őt. Sőt, megkülönböztetett figyelemmel foglalkozott vele: a Megváltó a feltámadás után külön üzent neki, külön beszélgetett vele. Ezért ha mi meghátrálunk bizonyos helyzetekben (amikor kitarthattunk volna), az nem a vég, csak egy jelzés, hogy jobban bíztunk önmagunkban, mint Istenben, ezért túlbecsültük a képességeinket. Ha ezt követően helyre billen a gondolkozásunk, és megtanultunk jobban bízni Istenben és kevésbé önmagunkban (vagyis a hit embereiként élünk), akkor életet nyerünk.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy tánc az esőben

Szerző: -
Kép
Örvendj, egész föld, az Istennek! Zengjétek dicső nevét, dicsérjétek dicsőségét! Zsoltárok 66:1–2 Tavaly nyáron elkapott a futózápor. Habár a sötét fellegekből lehetett volna következtetni, hogy mi vár a balatoni mólón sétáló emberekre, erre senki nem számított. Egy pillanat alatt mindenki bőrig ázott. Mondanom sem kell: futottunk. Nem sokat láttam, azonban azt észrevettem, hogy az épület mellett, ami felé fedezékért futottam, egy pár az esőben táncolt. El tudod képzelni, hogy valaki egy vihar kellős közepén táncra perdül? Hogy valaki örömöt talál ott, ahol mások csak káoszt és fájdalmat? A Zsoltárok 66:1-2 épp ezt kéri: „Örvendj, egész föld!” – de miért? Hogyan örülhetnénk egy olyan világban, ami tele van szenvedéssel, küzdelmekkel? Ez nem naivitás? A zsoltáros nem élt buborékban. Izrael történelme tele volt fájdalommal, vereségekkel, száműzetéssel. A környező népek gúnyolták, a világ igazságtalanságai nyomasztották őket. És mégis, a zsoltár azt írja: „Örvendj, egész föld!” Ez nem a ...
További információk

Ez nem az a nap!

Szerző: -
Kép
„Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.” Lukács evangéliuma 21:19  Az egyik kedvenc filmem, A Gyűrűk Ura - A király visszatér jelenete jutott eszembe, miután elolvastam ezt az igét. Aragorn egy végső ütközetbe vezeti az emberek egyesült seregét a gonosz Sauron ellen Mordor kapujához, egy utolsó segítséget nyújtva a Végzet-hegye felé igyekvő Frodónak, hogy elpusztíthassa az Egy Gyűrűt, a hatalom gyűrűjét. Az ellenséghez képest az emberek egy maroknyian vannak csak. A katonák szemében félelem ül. És ekkor megszólal a Vezér. „Álljátok a sarat! Ne engedjetek! Gondor fiai s Rohanéi, testvéreim! Látom a szemetekben ugyanazt a félelmet, mely engem is környékez. Eljöhet a nap, mikor a bátorság elhagy minket, mikor cserbenhagyjuk barátainkat, felbontjuk szövetségünket, de ez nem az a nap! A farkasok órájának, mikor a pajzsok széttörnek, s az emberek kora széthullik, még nem jött el a napja! Mert ma harcolunk! Mindazért, ami számotokra kedves ezen a földön, küzdjet...
További információk

Mint a villámlás

Szerző: -
Kép
Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is. Máté evangéliuma 24:27 Gyerekkorom legszebb emlékei közé tartoznak a sötét, viharos esték. A fekete felhők közeledtével a házban az összes berendezést kihúztuk a konnektorból, a lámpákat lekapcsoltuk – ha még nem ment el az áram önmagától – és befeküdtünk a szüleink, vagy nagymamánk mellé az ágyba, orrunkig húztuk a paplant és onnan lestünk a feketeségbe. Emlékszem, hogy nagymama ilyenkor minden egyes alkalommal elmondta a jól ismert népi módszert, amivel meg lehet győződni róla, hogy a vihar távolodik, vagy közeledik-e. “Kezdj el számolni a villámlástól, és számolj addig, amíg meg nem hallod a dörgést. Minél hosszabb idő telik el a villámlás és a dörgés között, annál messzebb van a vihar.” Ez egyszerű fizika. A fény gyorsabb, mint a hang, és messzebbre is jut el. Ha elég jó helyen van az ember, akkor sok tíz, akár száz kilométer távolságban becsapó villámokat is láthatunk szabad s...
További információk