Hívőkkel is megesik
Nemrég egy ifialkalmon a fiataljaimat megkértem, szedjenek
össze minél több sztereotípiát arról, hogy egy keresztény mi nem lehet, mit nem
csinálhat. Milyen „nemszabadok”-at hallottak már ők akár úgy, hogy ezt pont nekik
címezték? Hadd idézzek most néhány sort ebből a gyűjteményből!
„Egy keresztény nem aggodalmaskodik. Egy keresztény nem érzi magát rosszul. Egy keresztény nem fél. Egy keresztény nem érezheti magát elveszve. Egy keresztény nem bizonytalan. Egy keresztény nem kérdezi, hogy miért. Egy kereszténynek nincsenek kérdései."
Ahogy hallgattam őket, és jegyzeteltem (hidd el, a lista
ennél sokkal hosszabb), újból és újból belém hasított a fájdalom, hogy ezek
mögött a mondatok mögött egytől egyig történetek, sebek húzódnak meg.
Mikor rántjuk le végre a rózsaszín leplet a hívő életről, és
fogadjuk el, hogy emberek vagyunk mindannyian? Mikor lépünk ki az ítélkező
farizeus szerepéből, és mikor adjuk meg egymásnak azt a szabad akaratot, gondolkozási
lehetőséget, amit Isten már régen megadott nekünk?
A Mindenható a fenti alapigében bátorítja népét, és a mi
olvasatunkban minket is. Nem azért kéri – nem tiltja, kéri! –, hogy ne féljünk,
mert akkor szégyent hozunk a nevére, hanem azért, mert ott lesz velünk. Akár
félünk, akár nem, ő kitart mellettünk, és segítséget nyújt a bajban. Erősen
fogja jobbunkat, és végigmegy velünk minden krízisen, megpróbáltatáson. Ott van
mindezekben a maga nyugodtságával, megértésével, elfogadásával, türelmével, és
azzal a biztonságot nyújtó jelenlétével, hogy mi egy csapat vagyunk.
Egy keresztény is szokott félni. Keresztényként is megtörténhet
veled, hogy pánikrohamot kapsz. Keresztényként is lehet szükséged
professzionális segítségre. Isten szemében te ekkor is és mindig ugyanolyan
értékes maradsz számára.
