Békevágy
Szöges ellentétben álltunk Istennel. Más volt a véleményünk
bűnről és igazságról, jóról és rosszról, tudásról, istenképűségről. Amikor ő
keresett minket, mi elbújtunk. Amikor kérdezett, vádaskodni kezdtünk. Amikor
reményt akart adni, mi menekültünk előle.
Aztán eljött az Emberfia, aki nem nézett bőrszínt, egészségi
állapotot, nemeket, származást, társadalmi státuszt, politikai hovatartozást. A
radikális zelóta Simon és a vámszedő Lévi Máté ugyanúgy helyet foglalt az
utolsó vacsorán, mint az írástudatlan halászlegények, vagy a tanult Iskáriótes Júdás.
Jézus meghalt zsidóért, rómaiért, szabadért és szolgáért, azokért,
akik hittek benne, akik nem értették, és azokért is, akik nyíltan
elutasították. Azokért, akik Barabbást kiáltottak.
A bűnösökért, értünk, minden emberért adta életét, hogy
végre hagyjunk fel a meneküléssel. Meghalt, mert szeretett és azóta is szeret
minket. Ezen a szereteten semmi nem tud változtatni. Semmi nem tudja
lecsökkenteni, feltételekhez kötni, megszüntetni, még a más vélemény sem. Ez a
szeretet olyan erős, mint maga Isten.
Ebben a széttöredezett országban, ahol élünk, ahol ember az
emberrel nemcsak, hogy nem ért szót, már szóba is nehezen áll, ahol ott bugyog
egy kimondatlan, megmagyarázhatatlan feszültség közöttünk, mert más a véleményünk
politikáról, nagyhatalmakról, szerelemről, házasságról, Isten szeretetére van
szükségünk.
Ma, amikor családtagok szakítják meg a kapcsolatot egymással,
mert más pártot támogatnak, töltsünk időt a kereszt felfoghatatlan csodájával. Amikor
nem lehet érdemi vitákat, emberséges párbeszédeket lefolytatni, figyeljük a
Golgota és az üres sír csendes kiáltását: Isten megbékélésre hív Önmagával, a
másik emberrel és saját magunkkal is.
