Pajzs és Dicsőség
A keresztény hit egyik, ha nem a legnehezebben megválaszolható kérdése kerül elő a mai reggeli dicséret szövegében. Azt írom, hogy nehezen megválaszolható, de a valóság ennél még súlyosabb – ez a kérdés megválaszolhatatlan. Ez a kérdés foglalja össze a legtöbb szenvedő ember kételyeit, keserűségét és tanácstalanságát, és valahogy így szól: ha Isten mindenható mindentudó és végtelenül szerető, akkor miért engedi, hogy ártatlan emberek szenvedjenek?
A világ tele van ezzel a kérdéssel, “az egész teremtett világ […] sóhajtozik” (Pál levele a rómaiakhoz 8:22) a bűn terhe alatt, és jogos a kérdés: Isten miért nem lép közbe? Miért nem vet véget a háborúknak, az éhezésnek, miért nem töröl el járványokat, betegségeket, szenvedést és gyászt? Ha megteheti majd az új földön, miért nem teheti meg itt és most is? Hiszen mindenható, mindentudó és végtelenül szerető!
Az évezredek során bibliakutatók, filozófusok, tudósok tucatjai próbáltak választ találni erre a kérdésre. Találtak is, csak a probléma az, hogy nem csak egyet. Van, aki úgy gondolja, hogy a szenvedés célja az emberi jellem fejlesztése, és Isten ezzel a céllal, a lelkünk megtisztításáért, örök életre való felkészítéséért adja a nehézségeket. A másik szerint nem ő adja, a mi tetteink következménye a sok rossz, ami körülvesz bennünket. A harmadik a Nagy Küzdelmet látja benne, és azt, hogy Sátán mindent megtesz, hogy elpusztítson bennünket…
Dávid, a mai zsoltárunk szerzője is ezzel a kérdéssel küzd. Miért nem segít Isten? Válasz azonban itt sincs. Lehet, hogy nem is értenénk. Lehet, hogy minden modell igaz, lehet, hogy egyik sem. A mindennapok szenvedésében nem az a cél, hogy megtaláljuk az egyébként megtalálhatatlan választ. A cél, hogy megtaláljuk az orrunk előtt munkálkodó Istent. Aki pajzsot és dicsőséget ad akkor is, amikor érthetetlen szenvedéseken kell keresztülmennünk. Kapaszkodjunk ebbe a reménységbe!
