Jobb, mint a bunker
Én azok közé a naív emberek közé tartozom, aki nem fél világméretű háborúktól, éhínségtől, üldözéstől – valami érthetetlen okból kifolyólag boldogabb az életem úgy, hogy nem gondolkozom ilyeneken. (Van elég bajom enélkül is.) Viszont pontosan tudom azt is, hogy emberek tucatjai tekintenek aggodalommal a jövőbe.
Az Amerikai Egyesült Államokban például keresztény egyházak építették fel identitásukat aköré a gondolat köré, hogy a világnak bármelyik pillanatban vége lehet (ezzel önmagában nincs probléma) és erre a lehető legjobban fel kell készülnünk (ezzel már van probléma). Mire gondolnak felkészülés alatt? Arra ösztönzik a tagokat, hogy bunkereket rendezzenek be, ahol akár évekig is meghúzódhatnak, töltsék fel az óvóhelyeiket instant ételekkel, vízszűrő berendezésekkel, készüljenek atomháborúra, üldöztetésre, akár UFO invázióra... Sőt, vannak olyan keresztény felekezetek, akik vödrökben árulják a tartós élelmiszert erre a célra.
Büszkén mondhatom, hogy az én egyházam, noha várja Jézus mihamarabbi eljövetelét, valamennyivel józanabbul gondolkodik a végidőről. Nem gyűjtögetünk instant levest, nem húzunk fel betonbunkereket, hanem Istenre bízzuk a történelem menetét. És emellé én is oda tudok állni. A korlátlan félelemkeltés helyett egyfajta bízó nyugalom az, ami a jövőről alkotott képemet áthatja. Nem tudom, mi fog történni, de azt igen, hogy "megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét". És én csak őt hívom segítségül. Azért lehetek én ilyen naív, mert az én Istenem mindenható.
Jobb, mint a bunker.
