Még nem látom, de érzem
Emlékszem még, hogy milyen érzés volt, amikor elköltöztem Pécsről Budapestre. Emlékszem milyen volt, amikor pár hetente hazafele tartottam, és pontosan tudtam minden kanyart, minden bukkanót és minden kátyút az úton. Emlékszem még arra az érzésre, amikor felnéztem, és a horizonton megpillantottam a Mecsek tetején a TV-tornyot, és pontosan tudtam, hogy közel járok. Még sokszor a horizonton sem volt, de már tudtam, hogy hamarosan ott lesz. A szemem még nem látta, de belül már éreztem, hogy közeledek.
Még nincs közel. Bálám érzi, hogy Izraelre fel fog virradni a dicsőség napja. Isten megmutatta neki, hogy a nép még hatalmasabb lesz, és alig várja, hogy láthassa azt a saját szemével. Még messze van, de már szinte látja.
Ma-holnap eljön Jézus! Bárcsak mondhatnám, hogy még az én életemben meg fog történni, de hallottam már elégszer idősektől, hogy ne mondjam. Nem látom még a felhőt közeledni. Nem látom még a távolban sem, mert nincs annyira közel, hogy lássam. Egy valami viszont biztos. Érzem. Mint amikor hazafele tartva a lelked megnyugszik. Mint mikor bár még kilométerek választanak el, mégis a kezed már a kulcson matat. Érzem a feszült, de mégis békés várakozást. Érzem a lelkemben, hogy már közel van.
Bárcsak még életemben láthatnám ahogy eljön. De tudod mit? Az sem számít, ha nem így lesz, mert így vagy úgy, én látni fogom a Megváltót, és Vele ünnepelek majd!
Kezdjünk ünnepelni már most, mert érzem, hogy közel van!
