Shalom
Mózes negyedik könyve 14. fejezet 8. vers
Shalom.
Ezt ígérte Isten a népének, amikor kivezette őket Egyiptomból. Ez az ígéret nem csupán egy olyan békére utal, amikor nincs háború, amikor senki nem harcol. A shalom, mint ígéret magába foglalja a társadalom, és az egyének jólétét, jóllétét is. Az ígéret elengedhetetlen velejárója egy “tejjel és mézzel folyó föld,” ahol senkinek nem kell szűkölködnie, nem fenyeget külső és belső veszély, és mindenki szabadon élhet, tiszteletben tartva a másik szabadságát is.
Isten viszont határozottan kijelentette azt is, hogy a valódi shalomhoz az emberek együttműködésére is szükség van. Ez az állapot csak akkor következhet be, ha a nép is egyhangúlag kiáll a shalom értékei mellett.
Ez azonban sajnos nem történt meg. Emberként vagyunk elég romlottak és önzőek ahhoz, hogy elsősorban saját jogainkat érvényesítsük, mindenki mást háttérbe szorítva. Isten ezért határozta el, hogy közbelép, helyreállít mindent, és így maga hozza el a shalomot földünkre.
Ez persze nem jelenti azt, hogy mi ne tehetnénk semmit ezért az ígéretért. Szükség van arra, hogy az emberiség ne feledkezzen meg azokról az értékekről, amelyeket Isten alapvetően belénk kódolt. És számos olyan személlyel találkozunk akár a Biblia lapjain, akár a történelem során, akik képviselték ezeket az értékeket.
174 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án, tizenhárom személy várta saját kivégzését Aradon. “Olyan büszkén fogadták a halálos ítéletet, mintha csupa dicséretet olvastak volna fel előttük,” olvashatjuk Gáspár András tábornok visszaemlékezésében. Azért álltak ilyen büszkén kivégzőik előtt, mert tudták, hogy ők is azért a tejjel és mézzel folyó földért harcoltak, amit Isten ígért a népének. Egy olyan földért, ahol a béke nem egy elnyomó hatalomtól való félelem eredménye, és a szabadság mindenki számára elérhető.
Kétségtelen, hogy Isten az egyetlen, aki megajándékozhat minket a shalommal. De ez nem lehet akadálya annak, hogy mi is magunkévá tegyük Isten értékeit és elveit, és tegyünk azért, hogy a hely, a környezet, ahol élünk, “tejjel és mézzel folyó föld” legyen, ahol a jólét mindenki számára elérhető, és ahol a szabadság, az alapvető emberi jogok minden egyes személyt megilletnek, függetlenül attól, honnan jött, miben hisz, és hogyan éli az életét.
Azon a napon, 174 évvel ezelőtt, nem történt csoda olyan értelemben, hogy bármi vagy bárki meghiúsította volna 13 ember kivégzését. A csoda az volt, hogy ezek az emberek még sortűzzel és bitófával dacolva is hűek maradtak elveikhez. Ezért emlékezünk ma rájuk.
