„Dolgozni szaporán”

„Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek. Az ilyeneknek pedig megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük a mi Urunk Jézus Krisztusban, hogy csendben dolgozva, a maguk kenyerén éljenek.”

Pál második levele a thesszalonikaiakhoz 3:10-12

Nehezen jönnek a szavak, hogy mit is írjak erről az igéről. Mert a szemem előtt megjelenik egy diák, akinek már csak néhány napja van a nyári szünetből, és kezdődik az iskola úgy, hogy még fogalma sincs, ki lesz a kémia tanára, az osztályfőnöke, vagy a napközis tanítónénije. Látok egy pedagógust, aki azt kívánja, bárcsak kezdődne számára is az iskola, mert mindennél jobban tanítani szeretett volna, de nem ilyen körülmények között.

Látok egy óvodavezetőt, aki őrlődik magában, hogyan oldja meg, hogy a sünicsoportban is legyen óvónő, mert akárhogy számol, nincsenek elegen. Látok szülőket, akik próbálnak zsonglőrködni a család-munka-józan ész labdákkal, de csak az állandó lelkiismeretfurdalás az, ami biztos. Felsejlik egy beosztott alakja, akit a vezetői vagy kollégái bántalmaznak. És ott vannak azok, akik nemhogy egy hétvégi nyaralást, még a szabadságot sem engedhették meg maguknak, mert minden forint számít.

Aztán megjelenik előttem a láthatatlanság. Azok, akik hiába dolgoznak 0-24-ben, senki sem ismeri el a munkájukat. Anyák, apák, akik otthon vannak a gyermekükkel és a háztartással, férfiak és nők, akik magatehetetlen, beteg hozzátartozójukat gondozzák. Szülők, akik fogyatékkal élő gyermeküket látják el és vigyáznak rá a nap minden percében. Senki sem ad nekik „hónap dolgozója” kitüntetést, év végi bónuszt vagy jutalomnyaralást.

Ők mind dolgoznak.

Egy percig sem állítom, hogy nincs igaza Pálnak. A munka eredetileg Isten ajándéka volt, és fontos ma is, nemcsak a megélhetés, hanem az önértékelésünk, példamutatásunk szempontjából. Ezért elengedhetetlen, hogy nyitott szemmel járjunk, észrevegyük ezeket a helyzeteket, és megtegyük, ami hatalmunkban áll. Ha egyebet nem is, azt mindenképp, hogy elismerjük a másik munkáját!

Hívlak, Kedves Olvasó, hogy add tovább Isten szeretetét ezen a különleges módon, lépj oda valakihez, és köszönd meg neki, amit tesz! Legyél kedves a bolti eladóval, akinek még vasárnap is be kellett jönnie dolgozni! Öleld meg, ha teheted, a szüleidet, házastársadat, és ismerd el a főztje, a kitakarított garázs, a befizetett számlák vagy az összehajtogatott ruhák miatt! Támogasd szóval, tettel gyermeked pedagógusait! Adj valami közös élményt utódodnak, amire örömmel emlékszik majd vissza az iskolai terhek közepette is!

És végül, de nem utolsó sorban, tegyél valamit magadért! Beszélgess Istennel, a barátaiddal munkád kihívásairól, vagy épp arról, mi az, ami motivál! Találd meg azt a tevékenységet, ami feltölt, és így gyújts erőt a következő hétre! És ha bátor vagy, állj a tükör elé, nézz a saját szemedbe, és mondd azt: szeretlek! Büszke vagyok rád!