Dicsőség Istennek!

Zengjetek az Úrnak, ti hívei, magasztaljátok szent nevét! Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme. Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.

Zsoltárok könyve 30:5-6

A napokban olvastam, már sokadszorra a Bibliában Mózes elhívásának történetét. Mindegy, hogy hányszor olvastam már korábban, mindig elcsodálkozom azon a közvetlenségen, ahogy ez az ember beszélt Istennel. Minden módon megpróbál kibújni a küldetés felelőssége alól, mindennel megpróbálkozik, csak hogy otthon maradhasson. A végén, amikor elfogynak már az érvei, ezt mondja Istennek: „Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz!” S azt olvassuk, hogy „Ekkor az Úr haragra gerjedt Mózes ellen...” (2Móz 4:13-14)

Isten haragra gerjedt? És mivel járt ez a harag? Hol a büntetés? Sehol. A következő, amiről a Biblia beszámol az, hogy Isten elmondja Mózesnek, hogy Áron, a testvére már el is indult vele szemben, hogy találkozzanak. Mintha csak egy pillanatig tartott volna a haragja, és aztán hirtelen elfelejtette volna. Pontosan ezt olvassuk az idézett zsoltárban: „csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme.”

Elgondolkodtam arról, hogy miért van ez az aránytalanság Isten haragja és kegyelme között. Mi lehet az oka, hogy ennyire kedvez nekünk? Arra jutottam, hogy azért, mert a haragja a rossznak szól, amit teszünk (vagy gondolunk, vagy mondunk), a kegyelme pedig nekünk. Minket nagyon szeret, és mindenáron meg akar menteni, csak a bűneinkre haragszik.

Dicsőség Istennek, hogy olyan jó hozzánk!