Az én fiam

És hang hallatszott a felhőből: Ez az én Fiam, akit kiválasztottam, reá hallgassatok!

Nemrég parázs vitát váltott ki egy videó, amit a TikTok felületre (főleg fiatalok által használt videómegosztó alkalmazás) töltöttem fel. Ebben a videóban – ugyan a videó valójában nem erről a témáról szólt, csak megemlítettem benne egy mondatban – azt mondtam, hogy "Jézus nem fia Istennek." Ha valaki az enyémhez hasonló keresztény felekezethez tartozik, az érti: a Biblia szerint Jézus nem teremtmény, nem született Istentől és valami ismeretlen anyától, – mindaddig, amíg a Földre nem jött, ahol valóban fiúvá vált. Jézus öröktől fogva való, az Istennel egyenértékű személy, aki jelképesen (jogi, és nem biológiai tekintetben) fia Istennek. Ez legalábbis az én hitem, és ez az, amit az egyház, ahol szolgálok, tanít.

A videó kommentszekciójában viszont megtaláltak azok a barátaim, akik nem így gondolják: szerintük Jézus szó szerint Isten fia, teremtmény, nem Istennel egyenértékű, és hasonló gondolatok minden permutációja. Természetesen tiszteletben tartom ezt a véleményt is, nem jelent számomra problémát, hogy nem mindenki ért velem egyet. De, mint az elején írtam, a vita ettől függetlenül kirobbant – azok között, akik nekem adnak igazat, és akik nem értenek egyet velem – én pedig tehetetlenül álltam a helyzet előtt, hiszen nincs értelme a véleményemet hangoztatnom egy másik, hasonlóan hangos véleménnyel szemben, de kitörölni sem akartam azt, amit más őszintén, saját hite vallomásaként leírt a TikTok kommentszekciójába.

Vannak a Bibliának olyan részei, olyan kérdések és olyan titkok, melyek rejtve vannak előttünk. Az, hogy Jézust miért nevezi Isten a saját fiának, így is értelmezhető és úgy is, igazságot majd ő maga fog tenni, azon a dicső napon. Addig Isten nem kötötte az orrunkra a megoldást, mint ahogy sok másikat sem. És talán most nem is az a cél, hogy minden kérdésre választ kapjunk. Bizonyos szinten nem számít, hogy Jézus hogyan és miként fia Istennek – a hang sem ennek a mennyei titoknak a megfejtését híreszteli Jézus Krisztus keresztségének pillanatában. Hanem azt, hogy ami a Fiú szájából származik, arra mindenkinek figyelnie kell. Nem az a kérdés, hogy miért, vagy hogy hogyan. A kérdés az, hogy meghallottam-e, amit Jézus mond?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Isten terve

A meghallgatott ima