Ne dícsérd magad!
„Dicsérjen meg téged más, és ne a te
szád; az idegen, és ne a te ajkaid."
(Példabeszédek könyve 27. fejezet 2. vers)
Hát, ezt az Igét se tűzné zászlajára a mai önimádó, narcisztikus világ, ahol az a jelszó: Valósítsd meg önmagad! Mutasd meg, hogy te vagy a legjobb! Szeresd önmagad, mert más úgysem szeret! Állj ki magadért!
S hogy mennyire önérzetessé váltunk, jól mutatja egy pár évvel ezelőtti eset; Stephen Murphy, egy szökésben lévő ex-modell, egy szerinte előnyösebb fényképet küldött magáról a rendőrségnek, arra kérve a hatóságot, hogy arra cseréljék le a körözési plakátokon szereplő fotóját.
S persze nem arról van szó, hogy nem kell egy egészséges, kiegyensúlyozott önszeretet, de olyan könnyű ezt túltolni.
Keresztényként pedig még kifinomultabb módszereink vannak. Mi nem dicsérjük magunkat, mert az bűn. Mi mással mondatjuk ki, azt hogy; Ugye, hogy mi gyülekezetünk a legjobb? Tudsz még egy olyan egyházat, ahol ilyen alaposan fejtegetik a próféciákat? Vagy, ahogy közeledik a karácsony, egymásra licitálunk a jótékonykodással, hogy ki mennyit gyűjtött.
S ahogy felötlik ma reggel bennem, hogy olyan jó lenne ennek a farizeusi ömlengésnek, dicséret-lesésnek, dicséret-koldulásnak véget vetni, József Attila sorai jutnak eszembe:
Hiába
fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.
Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél.
/részlet: József Attila; Nem én kiáltok/
