Gyógyítás érdeklődés hiányában elmarad...
"Nagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit."
Szombat délelőtt van. József, az ács fia, a fiatal Jézus ma is itt van a zsinagógában, és a vének őt kérték meg, hogy olvasson fel az Ésaiás-tekercsből. "Az ÚR Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét." (Lukács evangéliuma 4:18kk; Ézsaiás próféta könyve 61:1-2)
Miután befejezte a felolvasást, leült a helyére. A hallgatóság érezte az üzenet súlyát. A próféták prófétája önmagáról olvasott. Ő az, aki szabadulást és gyógyulást hozott azoknak, akiknek szüksége van rá, mégis, hallgatóság tagjai értetlenül súgnak össze egymás között: "Nem József fia ez?" Mindenki ismeri a történetet, már félszavakból is értik, hogy mire is gondol a másik. "József fia..." Milyen egy család ez? Igazi "cádik" ez a József, hogy még így is maga mellé vette Máriát. Jézus, mintha hallaná, mit súgdolóznak egymás közt, és védeni kezdi magát.
A szavak ismerősek: "Az Úr lelke van énrajtam..." Már százszor olvastuk a zsinagógában, de a folytatásra máshogy emlékeztem. Valahol az ének végén mintha Sion maga kiáltana fel és örömében ujjongna az úrnak: "Nagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit." (Ézsaiás próféta könyve 61:10) A zsinagógában viszont nincs öröm, nincs ujjongás. Hitetlenkedés van. Milyen menyasszony az ilyen, amelyik a nászéjszakán utasítja vissza a vőlegényt? Milyen nép az, aki hitetlenkedve fogadja az igazság hófehér palástját? Remélem, lesz még nép, amely befogadja a Nagy Orvost!
