Illés imája
„Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívüket!”
(Királyok első könyve 18. fejezet 37. vers)
„Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt.” Ezzel az egyértelmű felszólítással állította Illés választás elé a hitehagyásba süllyedt népet a Kármel-hegyén.
Ezután Baalnak, az esőistennek papjai felállították saját oltárukat, majd egész nap ott ugráltak körötte, varázsigéket mormogtak, magukat vagdalták. De nem történt semmi.
Aztán estefelé, Illés felépítette az Úr lerombolt oltárát, felhelyezte rá az áldozatot, háromszor vízzel lelocsoltatta, úgyhogy az oltár körüli árok is megtelt, elmondta ezt a kétmondatos rövid imát, melyre az égből alászálló megemésztő tűz volt a felelet. Amire az egész nép elismerte, hogy az Örökkévaló az egyedüli Isten.
S mit üzen ez a történet nekünk ma?
Építhetsz oltárt az Istennek, zengheted körötte a legszebb korálokat, ugrálhatsz körötte, kilométeres imákat szavalhatsz, sőt magadat is feláldozhatod rajta, de „ha szeretet nincs benned”, amíg csak félszívvel, kétfelé sántikálva szolgálsz, addig ne várd az égből alászálló tüzet.
Ahhoz, hogy a mennyei tűz kitöltessen rád, nem a hely, nem az időpont, nem a testtartás, nem az elmondott imádság hossza, szövegezése a lényeg, hanem „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg!” (51. Zsoltár 19.vers)
Ezt rakd ma Isten oltárára!
