A hely, ahol hatalmas dolgok történnek
„Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! Mert így szól az Úr, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki addig, amíg az Úr esőt nem bocsát a földre. Az asszony elment, és Illés szavai szerint járt el. És evett ő is meg az asszony és a háza népe is mindennap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki az Úr ígérete szerint, ahogy igéjében, Illés által, megmondta az Úr."
Királyok első könyve 17.rész 13-16.vers
Csodálom a hegyeket. Kiskoromban, amikor Erdélyben nyaraltam egy dombos, hegyes vidéken teltek a napok. Egy domb pont a házunkkal szemben volt és mindig csodálattal néztem, ahogy a fák ősszel megpihennek, tavasszal zöldülnek és nyáron ontják magukból az életet. Kicsiként a távolból vagy épp a magasból úgy tűntek ezek a fák, mint egy pihe-puha bevonat, amely védelmezi a földet. Védi mindentől, ami káros és annyira megszerettem volna „simogatni” a fák tetejét. Ma már tudom, hogy ez csak a képzelet szüleménye és bár tényleg védelmezők, közel sem olyan puhák, mint egy takaró.
Aztán ott vannak a puszták. A puszták olyan kiábrándítóak, olyan élettelenek. A szó hallatán valószínűleg mindenkinek először egy kopár, sivár, kietlen terület jut eszébe, ahol csak itt-ott fedezhető fel 1-1 száraz bokornak tűnő valami. Mindenképp siralmas állapot.
Illés története egy pusztába vezet minket. Először még van vize, élelme, hiszen Isten gondoskodik róla. (17:2-7) Aztán az ég bezárul és vele együtt elindul a szárazság. Érdemes elolvasni a történet egészét, mert a tanulsága akkor válik kerekké. Illés találkozik az özvegyasszonnyal, akinek alig van némi lisztje és olaja. Félelmei ellenére és Illés erőteljes felszólítására készít az idegennek ételt. Hirtelen csoda történik. Minden, ami eddig a félelmei alapját képezte megszűnt. Isten betartotta ígéretét. A történet folytatása egyszerre tragikus és csodálatos, hiszen a halál után megjelent az élet.
Sokszor kerülünk lelki pusztaságba. Néha azért, mert önkéntelenül is arra vesszük az irányt és néha a körülményeink sodornak oda. A puszta nem jó hely sőt, barátságtalan és veszélyes. Egy valamire viszont kiváló: megerősít. Megerősít abban, hogy tudok-e túlélni, tudok-e Istenre hagyatkozni, tudok-e kapaszkodni a láthatatlanba, ismerem-e eléggé magam és a hitemet. Szóval a puszta egy rettenetes hely, de sokat lehet ott tanulni, ezért ne féljünk vagy essünk kétségbe, ha talán most ott vagyunk. Isten csodát tett Illésnél és csodát tesz ma is a te életedben!
Áldott napot!
