Átértékelt múlt
„De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.”
Pál második levele a korinthusiakhoz 12.fejezet 9.vers
Kisiskolás koromban, ahogy a legtöbb gyermek, élveztem, hogy olyan sok új információval leszek gazdagabb. Szerettem iskolába járni és szerettem tanulni is. A felsőbb évfolyamok, majd a középiskolás éveim alatt az „iskolába szeretek járni, de tanulni nem szeretek” időszak kezdődött. Voltak tantárgyak, órák, témák, amik nagyon érdekeltek, de többnyire nem tudtam mit kezdeni a felhalmozott információkkal. Az egyenletek, a molekulák, a fizikai kölcsönhatások nem igazán tudtak lekötni, bár kétségkívül fontosak és hasznosak lehetnek az ember életében. Aztán voltak tanárnénik, tanárbácsik, akik szintén kategóriába lettek téve. Voltak, akiket nagyon szerettem, de a tantárgyukat annyira nem és voltak, akiket annyira nem tudtam szeretni, a tárgyukat viszont nagyon. Előbbiekkel nagyon jó volt a kapcsolat, segítőkészek és kedvesek voltak, utóbbiak kedvesek voltak és értékelték, hogy szeretem a tantárgyat, ami számukra olyan fontos. Szerencsés helyzetben voltam, mert nagyon segítőkész, figyelmes, barátságos és jószívű tanáraim voltak, még akkor is, ha ez akkor nem tűnt úgy. Így évek múlva viszont teljesen másképp látom a múltat.
Sok történés, élmény és helyzet értékelődik át az évek múlásával. Azok a nehéz pillanatok, amelyeket évekkel ezelőtt átéltünk ma már más köntösbe kerülnek. Vannak dolgok, amik nem változnak az évek múlásával. Ugyanúgy érezzük annak a helyzetnek a súlyát, bár megtanultuk hordozni, érezzük a nehézség hatását, viseljük a következményét a jellemünkben, személyiségünkben, de már felismertük és megtanultuk kezelni. Egy valami viszont igencsak nagy változás az addigiakhoz képest: az évek megmutatják a kegyelmet, amit azokban a helyzetekben kaptunk és azóta is kapunk. Mi is a kegyelem? Egy érzés? Egy cselekedet? Egy szép gesztus? Egy gondolat? Azt gondolom, hogy ez így mind. A kegyelem, amit Istentől kapunk a nehézségeink kapcsán az egy érzés, hogy tudhatjuk Isten nem feledkezik el rólunk. Egy cselekedet, mert ha nem sikerül úgy kezelni a nehézséget, a kísértést vagy egy rossz gondolatot, ahogy szeretnénk, akkor az Úr biztosít arról, hogy kegyelemben részesülünk. Egy szép gesztus, mert Isten ezen keresztül (is) mutatja meg az ő végtelen szeretetét. Egy gondolat, mert Lelkével elülteti elménkbe azt, hogy Isten nem vet el bennünket csak azért, mert néha elbotlunk, sőt felemel és karjaiba vesz, így segít át minden nehéz, erőt igénylő helyzeten.
Ma már szeretek tanulni és szeretek iskolába járni, igaz, már nem csak tanulok, hanem tanítok is és minden nap azzal a gondolattal a fejemben indulok el a munkahelyemre, hogy tudjak én is olyan kegyelmet gyakorolni a gyerekekkel szemben, mint amilyet én kaptam/kapok az Úrtól és amit kaptam tanáraimtól.
Áldott napot!
