Erőtlenek ereje


 „Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.”

(Korinthusbeliekhez írt második levél 12. fejezet 10. vers)

Szüleim gyakran mondogatták: „Ne hagyd magad! Üss vissza! Állj ki az igazadért! Ne engedd, hogy kihasználjanak!” Én pedig, ha mást nem is, de ezt a leckét jól megtanultam. „Szemet szemért, fogat fogért”. Úgy mértem, ahogy mások mértek, bántásért bántással feleltem. Igaz farizeusként védelmeztem atyáim hitét, míg egy nap…

…ahogy ott álltam és néztem azt az embert. Szívemben düh, fogamat csikorgattam, ő pedig érthetetlen módon, nem kiabált, nem fenyegetőzött, hanem csak annyit mondott: „Uram, ne tulajdonítsd nékik e bűnt!” (Apcsel.7:60)

Sokáig nem értettem, miért nem ütött vissza, miért nem taktikázott, miért hagyta magát. Egyáltalán, hogy miért nem félt, hogy miért volt olyan higgadt és nyugodt.  

De mióta megismertem a Názáretit, én is azt vallom: Az erőtlenek ereje, nem tehetetlenség, nem belenyugvás a megváltoztathatatlanba.

Ez egy önként vállalt erőtlenség, lemondás az erő használatáról, a visszavágásról. Lemondás nemcsak az emberi kardoskodásról, hanem a tizenkét seregnyi angyal segítségül hívásáról. (Máté 26:52-53)

Ezért „Nagy örömest dicsekszem azért az én erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.” (2Kor.12:9)