Az őszinte ima
"Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged."
Az utcán sétálva megfogom a feleségem kezét. Már nem is gondolkozom rajta, de megteszem, nem gondolva arra, hogy ez milyen üzenetet közvetít mások számára.
Nem sok olyan téma van, amiről olyan sokat beszélt Jézus a tanítványainak, mint az ima. Logikus, hiszen az ima nem más, mint kommunikáció Istennel, aki "rejtve van", tehát más módon nem volna elérhető. Nem véletlen, hogy az ima valamilyen formában minden vallásnak szerves része — nevezzük imának, meditációnak, vagy bármi másnak — hiszen az ember vágyik rá, hogy valami módon kapcsolatba kerülhessen a természetfelettivel.
Van azonban egy fontos különbség Jézus valóságban elhangzott szavai, és azok általunk vélt értelmezése között. Minden vallás, köztük a buddhizmus, a hinduizmus, az iszlám és a kereszténység is konkrét metódusokat, mozdulat— és gondolatsorokat ír elő, melyek sok esetben kizárólagosan meghatározzák az ima milyenségét (gondoljunk csak a muzulmánok napi többszöri, kelet felé való meghajlására, vagy a zsidó és keresztény imák "kőbe vésett" szövegeire). Jézus ezekkel szemben nem előír, hanem körülír.
Ő nem azt tanítja, hogy hogyan imádkozzunk, mert ha azt tenné, abból csak az imát önmagát ismerhetnénk meg, annak formáját, szavait és ájtatosságát. Jézus minden alkalommal, amikor az imáról tanít, arról beszél, hogy milyen célból imádkozzunk, ez által nem az imát, hanem Istent ismertetve meg velünk. Visszatérve a gondolatsor elejére, Jézus nem azt tanítja, hogy hogyan kommunikáljunk Istennel — hiszen a Biblia tele van rendhagyó, de megválaszolt fohászokkal és imának egyáltalán nem tűnő beszélgetésekkel Isten és az emberek között — hanem arról beszél, hogy miért beszélgessünk Istennel.
A mai ige, pontosabban szólva, arról szól, hogy milyen célból ne imádkozzunk. A szövegkörnyezetből egyértelműen kiderül, hogy a fenti tanács nem örökérvényű metodológiát fogalmaz meg, hiszen nem csak a belső szobában, bezárt ajtónál lehet imádkozni, sokkal inkább arra figyelmeztet, hogy ne hagyjuk, hogy az imádságunk önfényező eszközzé váljon.
Amikor imádkozunk, azért tegyük, mert Istennel akarunk kommunikálni, ne pedig azért, hogy az emberek lássák, hogy Istennel kommunikálunk. Olyan ez, mint amikor megfogom a feleségem kezét: nem azért fogom meg, hogy az emberek lássák, hogy együtt vagyunk. Azért fogom meg, mert szeretem. Ilyen egyszerű.
