Megváltásunk ára

Néhány hete nagy port kavart az ismert aerobik-oktató, Schobert Norbert internetes bejegyzése, miszerint a házasságok felbomlásában nagy szerepet játszik, hogy mind nők, mind férfiak elhanyagolják a testüket és elhíznak.

Érdekes volt látni, hallani a médiában, ahogy nekiestek szegény Norbinak, és ahogy az ismerősei is elhatárolódtak tőle, hogy ilyet nem lehet, ez testszégyenítés, stb. S nem mondom, a stíluson tényleg lehetne csiszolni – ezért bocsánatot is kért -, de a megállapításán érdemes lenne elgondolkodni.

Mai Igénk alapján pedig különösen érdemes tükörbe nézni, ráállni a mérlegre, önvizsgálatot tartani, és szembesülni azzal, hogy vajon számunkra mit jelent, mennyit ér, mennyit számít a Megváltó áldozata? Tényleg azzal a megbecsüléssel tekintünk a testünkre, lelkünkre, lényünk minden szegmensére, hogy azok mind Jézuséi?

Bizony, mennyivel más szemlélet ez és mennyire más életvitel következik ebből:

Amikor úgy tekintek a mentális állapotomra, mint Isten tulajdonára, akkor figyelek arra, hogy mit nézek, mit hallgatok, mit olvasok, mennyit imádkozom, mennyit pihenek, mivel töltöm a szabadidőmet, mert Jézusnak a legjobbat akarom adni.

Amikor úgy tekintek a testemre, mint ami az Övé, akkor nem hanyagolom el magam, nem eresztek pocakot, önuralmat gyakorlok az étkezés terén, kerülöm a káros dolgokat és rendszeresen mozgok, mert igyekszem Jézus testét a legfittebb állapotban tartani.

Ami pedig az adottságaimat, a képességeimet, a lehetőségeimet, a munkámat illeti, semmi sem minősül alantasnak, és mindenben a legtökéletesebbet nyújtom, mert nem magamnak, nem XY gyárnak, hanem magának Jézusnak dolgozom.

Egész lényemmel vallom: „Többé nem én élek, hanem Krisztus él bennem. Amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.” (Gal.2:20)

Én Jézusé vagyok!