Jákób fogadalma
Megfogadtam,
hogy idén többet fogok edzeni,
hogy ledobok legalább tíz kilót,
hogy nem eszek édességet,
hogy nem fogok nassolni,
hogy minden héten félreteszek legalább
ötezer forintot,
hogy megtanulok jobban spórolni,
hogy többet segítem a rászorulókat,
hogy beiratkozom egy nyelvtanfolyamra és
lerakom a nyelvvizsgát,
hogy több időt fordítok szeretteimre,
hogy minden nap legalább egy órát a
gyermekeimmel töltök,
hogy nem hajtom túl magam, kiveszem és
kiélvezem a szabadnapjaimat,
hogy kiolvasom a Bibliát,
hogy a gyülekezetemnek aktív és szolgáló
tagja leszek,
hogy többet fogok imádkozni,
hogy…
Ja, hogy tavaly és tavalyelőtt is ezt
fogadtam meg? Hát igen, akkor azért nem tudtam megcsinálni, mert annyi dolog
közbejött, de idén semmi nem érdekel, odateszem magam és mindet végigviszem. De
tényleg!
Azt mondod, akkor hajrá, elseje van, ki az
ágyból, új év, új élet!
Ez igaz, de te is tudod, hogy nem szabad
elkapkodni a dolgokat, először is kell egy alaposan átgondolt edzésterv, és ott
van a fokozatosság elve is, úgyhogy ma nem, de holnap már tényleg!
Elhatározás, fogadkozás, feltételek
szabása; megvalósítás nulla!
Bizony, ha Jákób történetének mai kiragadott
Igeszeletét nézem, teljesen magamra ismerek. És Isten helyében én biztos azt
mondtam volna: Na, ebből se lesz semmi! Keressünk valaki mást!
Ám, ahogy az Ő gondolatai nem a mi
gondolataink, úgy az ő kegyelme, türelme, szeretete is felette áll a miénknek. Ez
az, ami arra ösztönöz, hogy naponta a karjaiba vessem magam.
Ami pedig a fogadalmakat illeti; kell egy
irány, kellenek célok, rakjuk magasra a mércét, legyen a cél a létra teteje és
annak közelsége, aki felette áll. S ha ez ma nem sikerül? Majd nekünk is jön
egy újabb kemény éjszaka.
„Ha
hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát meg nem tagadhatja.” (2Tim.2:13)
