A jó hír hatása


A csillogó szemek megörvendeztetik a szívet, a jó hír felüdíti a testet”




Akik kicsit közelebbről ismernek tudják, hogy mennyit szeretek beszélni. Gyakran kínosnak érzem, hogy megállás nélkül hallatom a hangom. Azonban egy valami mégis képes megállítani ezt a jó vagy éppen rossz tulajdonságomat, mégpedig az, hogy ha a beszélgetőpartnerem tekintetében látom és érzem a teljes érdektelenséget. Lényegében mindegy, hogy jót vagy rosszat mesélek, ha az arca, a tekintete  rezzenéstelen lesz és semmi reakciót nem kapok, eláll a szavam.  Ilyenkor  fogalmam sincs, hogy beszéljek-e egyáltalán tovább vagy sem.


Ahogy az évek telnek felettem,  egyre inkább megértem a szavaim súlyát, a tekintetem fontosságát, próbálok oda figyelni arra, hogy keresztényként, Istenben hívő emberként, hogyan tudom a legjobban kimutatni Isten szeretetét.

A minap az iskolában, ahol tanítok beszélgettem egy elsős kislánnyal. A szünet végéhez közeledve elejtett egy mondatot, ami bár nagyon melengette a szívem, inkább a folytatása volt számomra meglepő és léleksimogató. A mondat így hangzott: „Én osztályfőnököt és tanár nénit szeretem a legjobban…” – mondta, mire én: „Miért épp engem?”, így folytatta:” …, mert tanár néni sokat mesél Jézusról és olyan kedves.” Mondanom sem kell, hogy nagyon meghatott a kislány, leginkább azért, mert ilyet még nem mondtak nekem. Voltam kedves, aranyos, jó fej, laza és egyebek, de ezzel az indokkal még talán senki nem jött oda hozzám, hogy szeret.


Számomra talán ezt jelenti a fenti Ige rész. Amikor az életemet megfűszerező apró tapasztalatokat átadhatom olyan embereknek, akik még talán nem ismerik Jézus Krisztust. Eleinte azt gondoltam, hogy nagy dolgokra van szükség ahhoz, hogy bemutassam az Úr Jézust az embereknek, de ahogy elkezdtem ebben a kicsiny iskolában dolgozni rájöttem, hogy nem kell nagy dolgokat tennem ahhoz, hogy a gyerekek, kicsik és nagyok, megismerjék Istent. Elegendő a saját tapasztalataimat elmondani, azokat az élményeimet, amelyek megmutatták, hogy Isten is küzd értem.  


Beleeshetünk abba a hibába, hogy azt érezzük nem elég fontos a véleményünk, a gondolataink vagy az életünk. Ezt azonban kénytelen vagyok megcáfolni! Természetesen nem lehetünk mindenkire hatással, nem fog mindenkit érdekelni a véleményünk, de ha csak egy valaki is figyel minket és követi tetteinket, szavainkat és az életünket, akkor annak az egynek megéri, hogy azt lássa rajtunk, hogy Isten nem hagy el minket és általunk megismerje Őt, aki arra vágyik, hogy minden emberrel személyes kapcsolata legyen.


Tehát, amikor úgy érzi a kedves Olvasó, hogy jelentéktelen egy-egy megnyilvánulása vagy épp semmi hatást nem ért el abban a pillanatban, ne csüggedjen el! Az Biblia azt mondja, hogy „ mint hideg víz a tikkadt embernek, olyan a messze földről kapott jó hír.” (Példabeszédek 25:25) Bármi jó dolog, ami ér bennünket, lehet bátorítás egy olyan embernek, aki épp nehézségen megy át. Sosem lehet tudni, hogy szavaink kinek segítenek és kit indítanak el egy jobb élet felé! 

Áldott napot kívánok! 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia