A nép oltalma és erőssége

"Az Úr pedig megharsan a Sionról és megzendül Jeruzsálemből, és megrendülnek az egek és a föld; de az Úr az ő népének oltalma és az Izráel fiainak erőssége!"

Jóel 3:16

Ugyanolyan este volt, mint a többi – legalábbis az egyiptomiaknak. Már volt kilenc csapás, amelyek mindegyike nagyobb volt, mint amit addig valaha bárki is látott volna a lakosok közül, vagy amiket a feljegyzések megörökítettek. Egymás után jöttek a csapások – még jó, hogy volt valami, aminek örülhettek – legalább nem egyszerre… 

Egy Mózes nevű férfi minden alkalommal előre jelezte, hogy mi lesz a következő katasztrófa, ami sújtja majd Egyiptomot. Ezt leszámítva – ami lássuk be, elég nagy dolog és nem csak kicsivel kellett volna komolyabban venni – ugyanolyan este volt, mint a többi – legalábbis az egyiptomiaknak.

A zsidók készülődtek. Egy ünnepre, elsőszülötteik megmenekülésének csodájára, az Egyiptomból való szabadulásra. Az utolsó egyiptomi éjszakán bárányvacsorához készülődött a nép. A hozzávalók listája (bárány, izsóp, saru, bot és engedelmesség), a recept (tűzön sütve, egészben, csontja ne töressen) és az elfogyasztás módja (keserű füvekkel, indulásra készen) - nagyon pontosan betartva minden lépést -, Mózesen keresztül Isten kérése volt. Nem akármiért: Isten Fiának jelképe volt azoknak, akiknek a legfontosabbnak most csak az egyiptomból való kiszabadulás tűnt. Nagy csoda volt készülőben azon az éjszakán, de egy sokkal hatalmasabb csoda jelképe lett ez az este.

Az éjfél félelmetes volt, de pont azoknak, akik tudták, hogy mi jön. A vizsga őket sem kerülte el. A vér az ajtófélfán (az Istennek való engedelmesség jelképe) volt az egyetlen érdekesség, amit az Öldöklő Angyal Egyiptomban megnézett. Az egyiptomiak békésen aludtak, pedig nekik lett volna félnivalójuk: nem volt vér az ajtajukon. A zsidók indulásra készen álltak, vérrel festett ajtajuk mögött - a házban. (A más gyásza akkor sem megbámulnivaló, ha az ellenséget éri a szerencsétlenség. Ez nem bámészkodó szemek elé való látvány.)  

Isten Angyala megvizsgálta az engedelmesség látható jelét a megadott helyen. Nem volt félreérthető és nem volt nehéz a kérés. A vizsgálat alapos, pontos és komoly volt. A kilenc, ezt megelőző csapás már jelzés volt arra nézve, hogy az utolsó katasztrófa sem lesz kisebb, csak éppen senki sem gondolta, hogy ennyire személyre szabott lesz, egy olyan Istentől, Aki személyesen ismer mindenkit. (Mózes 2, könyve 12. fejezet)

Ez a történet egy másiknak az előképe, amikor a Föld történelmének végén minden lezárul. A jók és a gonoszok, egymástól jól elkülöníthető két táborra szakadnak örökre. Az engedelmesek elfogadják Istentől a világos játékszabályokat, a gonoszok maguknak kitalálják, hogyan lehetne megmenekülni, de csődöt mondanak. A csapások egymást érik, az ég és a föld is megrendül. Semmi sem úgy működik, mint eddig, de Isten népe nincs igazi veszélyben, mert bár „megrendülnek az egek és a föld; de az Úr az ő népének oltalma és az Izráel fiainak erőssége!"