Szabadító Úr
Az Úrtól
jön a szabadítás. Legyen áldásod népeden!
Mit teszel szorult helyzetben, amikor
bajba kerültél, vagy amikor veszélyben vagy? Kihez fordulsz segítségért?
Vannak olyanok, akik elvből senkihez.
Megszokták, hogy magukban bízzanak, hogy maguk akarják megoldani problémáikat. Az
így gondolkodók közül sokan úgy vélik, hogy segítséget kívülről várni, és főleg
kérni másoktól a gyengeség jele. Bíznak az erejükben, a képességeikben, a
tudásukban, az ügyességükben, a pénzükben. Akik közülük a kapcsolataikban is
bíznak, ők már nyitottak arra, hogy elfogadjanak külső segítséget, még ha
általában ragaszkodnak is ahhoz, hogy „ne maradjanak adósok”, vagyis, hogy
valahogyan viszonozzák. Az ilyen viselkedés alapja az emberi büszkeség.
Aztán vannak olyanok is, akik szorult helyzetben, bajban,
veszélyben mindig másoktól várják, hogy megoldják a problémáikat. Ezek olyan
emberek nem tanultak meg felelős döntéseket hozni, nem alakult ki, nem vált
éretté a személyiségük. Bizonyos értelemben gyermekek maradtak.
Olyanokat is ismerhetünk, akik kifejezetten visszaélnek
azzal, hogy vannak segítőkész emberek, akikről tudják, hogy minden ilyen helyzetben
hozzájuk lehet fordulni, mert biztosan segíteni fognak.
Az emberek többsége nem e szélsőséges viselkedésűek közé
tartozik. Egyes helyzeteket magunk törekszünk megoldani, máskor segítséget kérünk.
A lényeg, hogy helyesen ismerjük fel, hogy mikor melyik megoldást válasszuk.
A harmadik zsoltárt Dávid, a zsidó nép második királya írta.
A Szentírás róla szóló beszámolói szerint erős jellem volt. Gyakran pontosan
tudta, mit tegyen. Volt, amikor maga akarta a rendelkezésére álló eszközökkel
megoldani a nehézségeit, és volt, amikor mások segítségét kérte. Mégis, sokszor
találkozunk vele úgy, mint aki Isten segítségére vár. Tehetne valamit, hogy
kikerüljön a nehéz helyzetéből, gyakran az életveszélyből, végezhetne halálos
ellenségeivel, mégsem teszi, hanem Isten cselekvésére, közbelépésére vár. Azért,
mert tudja, hogy „az Úrtól jön a szabadítás”.
Időnként megtörténik, hogy indulatból mondunk, vagy teszünk
valamit, hogy a lehető legrövidebb időn belül megfordítsunk egy számunkra
kellemetlen helyzetet. Meggondolatlanul „a magunk kezébe vesszük” az dolgok
intézését, úgy, hogy a higgadt gondolkozásra időt sem hagyunk. Meg akarjuk
szabadítani magunkat, és aztán még nagyobb bajba kerülünk. Milyen sokat
segíthetne, ha megtanulnánk, amit Dávid is megtanult, hogy „az Úrtól jön a
szabadítás”! Az igazi szabadítás. Ez nem azt jelenti, hogy ne tegyünk soha
semmit józan emberi megfontolás alapján, hanem azt, hogy mindig kérjük ki Isten
tanácsát, vegyük figyelembe a Szentírás útmutatásait, és mindig ezekkel összhangban,
az indulatokat félretéve, a józan ész alapján döntsünk. Gyakran várni is kell,
de ha ezeket az elveket követjük, akkor végül megtapasztaljuk az Úr szabadítását.
