Szemtől szembe Istennel
A teremtéstörténet
(képére és hasonlatosságára teremtett bennünket az Isten) kapcsán a hittanos gyermekek,
vagy akik újonnan ismerkednek a Bibliával, gyakran nekem szegezik a kérdést: Hogyan
néz ki az Isten? Neki is ugyanolyan lábai, kezei, szája, füle, stb. van, mint
nekünk? És milyen színű a szeme, a haja, a bőre?
A válaszom: Nem
tudom. De annyi bizonyos, hogy Jézus, miután felvette emberi formánkat, és áldozata
révén eggyé vált velünk, Neki mindvégig emberi alakja lesz.
Viszont, Isten
kinézeténél sokkal fontosabb kérdés; Mi lenne, ha ma kéne szemtől szembe odaállnod
Jézus elé? A szemébe mernél nézni?
Többektől hallottam
már; ’Ó, én ma még nem vagyok készen erre, sőt talán nem is leszek soha.’ ’Félelem
és rettegés tölt el, ha arra gondolok, hogy Isten elé kell állnom.’ ’Legszívesebben
szemlesütve elbújnék, mint Ádám és Éva.’
Ha benned is hasonló
érzések kavarognak, akkor ma neked szól az Ige; „látják az ő
orcáját”. Nem valami kiváltságos, különleges képességekkel rendelkező csoportja
az emberiségnek, hanem paráznák, gyilkosok, csalók, akik nem magukra, nem a
bűneikre, és főleg nem mások bűneire tekintenek, összemérve sajátjukat
amazokkal, hanem azt a könyörülő Istent szemlélik, aki „azért jött, hogy
megkeresse és megmentse, aki elveszett” (Lukács 19:10)
„az Ő neve homlokukon van”, azaz
gondolataik nem saját boldogulásuk, földi jólétük körül forog, hanem azon, hogy
minél többet időzzenek és közelebb kerüljenek Megváltójukhoz, mint Mária, aki a
jobb részt választotta.
Akik az örökkévalóságban Jézussal
lesznek, olyan visszaeső bűnösök, akik nem futnak el Isten tekintete elől, sőt
elesettségüket felvállalva, őszintén megvallják, rajtuk csak Jézus segíthet.
Ők az igazán „Boldogok, akiknek szívük
tiszta: mert ők az Istent meglátják.” (Máté 5:8)
