Örüljetek!
„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!”
Magyar ember sírva vigad, mondja a közmondás. Kinek írja Pál? Az íreknek? Mert az írek meg vigadva sírnak. Minden nemzetnek megvan a maga sajátossága: a kanadaiak félnek a sötétben, a skótok spórolnak, az olaszok hangosak, a magyart a balsors tépi régóta.
Pál fogságban van, amikor megírja ezt a levelet, amelyet érdekes módon szokás az öröm levelének is mondani. Annak ellenére, hogy római állampolgár lévén megvesszőzték mégis az öröm járja át a szívét. Nem élt itt sok zsidó és vallásilag elszigetelten éltek a várostól, de ez kölcsönös volt.
Nehéz megérteni, hogy miért nem a keserűség a jajgatás, olvasható a levélben. Miért nem arról ír, hogy milyen gonosz és rossz emberek vannak itt, akik az ember legapróbb örömét is elveszik. Nem arra kell figyelnünk, hogy mik a rossz dolgok körülöttünk, hanem arra, hogy az életünknek a célja pozitív irányba mutat e. Amikor vezetni tanultam, azt mondták nekem, ne csak az előtted levő féklámpáját figyeljem, hanem az az előtti kocsiját is. Pál nem a jelen problémára helyezi mondanivalójának a súlypontját, hanem arra, ami azután van. A Krisztusba vetett hitére és bizalmára figyel. Erre ösztönöz ez mindnyájunkat. Nem egyszerű dolog ez. Könnyebb azt mondani: „én egy optimista ember vagyok” aztán úgy tenni, mintha nem is lenne probléma, de Pál nemcsak ezt teszi, nem dugja a fejét homokba ezzel, hanem meghatározza az életcélját.
Neked sikerült már rájönnöd mi az életednek a célja? Nem olyan rég egy beteg, néhány nappal a halála előtt, azt mondta. Remélem, hogy sikerült betölteni azt a célt, amelyet az Úr rám bízott ezen a földön. Ez a fő kérdés! És ha megtaláltuk, akkor pedig nincs okunk szomorkodni. Még akkor sem, ha megaláznak, kicsúfolnak, vagy nem becsülnek meg. Ebben Pálnak mind része volt, mégis azt kéri: Örülj!
