Teljes szívből hinni

„Ezt mondta neki Fülöp: „Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet.” Ő pedig így válaszolt: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.”




Érdekes folyamat látni a megtérésnek a folyamatát. Ez az egyik legszebb dolog az életben. Az Úr lelke megérinti a szívet, közel kerül az emberhez. Lehet, hogy azt mondjuk: ez az, ami nálam nem fog bekövetkezni. Ami az embernél lehetetlen az az Istennél lehetséges. Én még fiatal vagyok, láttam néhány embert, ahogyan megváltozik az életük, de még nem érzem úgy, hogy beteltem volna ezzel az érzéssel. Szeretnék még több emberrel találkozni, hogy ezt végig nézhessem (néha tükörbe is nézek és magamban is keresem a változást) és aktívan részt vállalni a változásukban.



Ez az a legjobb hivatás ezen a földön, annak a tudata nélkül, hogy ezt kötelező volna tenni, csak azért mert én keresztény vagyok. Az Ige egyértelműen arra, ösztönöz, hogy beszéljek Isten szeretetéről, de szeretetről csak úgy tudunk beszélni, ha mi magunk is megtapasztaljuk az Isten felénk tanúsított szeretetét. Ettől olyan hiteles a keresztényi élet, és ettől válik vonzóvá kereszténységünk. Amikor Fülöp elmagyarázza az Szentírást szavait útitársának, akkor a megtérést eredményez. E képpen szól ma hozzánk Jézus Krisztus. Ha hisszük, hogy Ő az, akit az Atya elküldött a megváltásunkért, ne féljünk kimondani: „Hiszem”

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia