Szomjas vagy?
„Jézus így válaszolt neki: Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”
János evangéliuma 4:13-14
Vízivás. A te esetedben ez nem megy olyan könnyen. Persze pancsolni szeretsz, most már el is éred a fellépő segítségével a csapot, már te is meg tudod nyitni nélkülem, és élvezettel töltögeted a kis edénykéidet. De inni… az már egy más kérdés.
Mert annyi érdekes dolog vesz körül, annyi a teendő, nem érsz rá holmi virityülgetésre (felénk így mondják az iszogatást). A homokozás sokkal érdekesebb, és a víznek ilyenkor a homokban a helye, mert az mindig száraz. Száraz homokból pedig nem lehet kisautót meg fagyigombócot formázni. És különben is, olyan kevés idő van két alvás között, és abban a kevésben is enni kell, meg kezet mosni, esetleg Mamit kísérni valahová. Így egy-egy kortyot nyelsz csak le, aztán mondod, hogy “Ennyi”, “Nem szeretnék”. És rohansz tovább. Aztán jobb esetben vacsoránál pótolsz, és csak úgy nyeled a vizet két falat között.
Tudod, mi, felnőttek sem vagyunk jobbak. Nem érünk rá szomjasnak lenni, nem érünk rá megkeresni az igazi forrást, és inni annak vizéből. Rohangálunk a teendőink között, futunk az életünk után, az éltető folyadékot pedig valami másra pazaroljuk. Aztán jobb esetben próbálunk pótolni is. Időnként. Hetente, negyedévente, vagy minden másnap - karácsony másnap meg húsvét másnap.
Isten ma reggel néhány kéréssel, vagy inkább tanáccsal szeretne hozzánk fordulni. Hozzám és hozzád, kicsikhez és nagyokhoz. Elsőként azt kéri, hogy állj meg, és engedd érezni a szomjúságot! Hagyj időt magadnak, és tapasztald meg, hogy valami hiányzik!
Aztán indulj el keresni! Keresni a Forrást, az Igazit, ami nemcsak ideig-óráig enyhíti a benned lévő űrt, hanem valódi megoldást nyújt számodra. Ha nekilátsz a keresésnek, bízz bátran Istenben, meg fogod találni! Ő elvezet Önmagához, tárt karokkal vár, és megadja azt, amire neked igazán szükséged van. Az Élet vizét, Önmagát, az Igazi Társat, aki eddig hiányzott az életedből.
Hát fogadd el a megoldást, amit Isten kínál! Igyál az Igazi Forrás vizéből, engedd megtapasztalni magadnak, milyen az, amikor a Teremtő belép az életedbe! Igyál az Élő Vízből, és soha többé nem akarsz majd más üdítőt keresni. És nem is kell keresned, mert ott lesz veled minden nap, és nem engedi, hogy többé szomjazzál utána!