Végig az úton



„Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.”
 Máté 24:13.
Így is megfogalmazhatnánk: Aki mindvégig, élete végéig állhatatosan kitart Isten mellett, ragaszkodik Jézushoz, töretlenül igyekszik elérni célját, véleményét nem változtatgatja meg minden szellő fuvallatra – az üdvözül.
És hát ki ne szeretne üdvözülni?
Életem során gyakran találkoztam olyanokkal, akik – mint a szivacs, úgy szívták magukba Isten beszédét. Hallgatták a sorozatot, a prédikációt, a gyönyörű énekeket, és hatalmas elhatározásra jutottak: Én is ezt szeretném. Erre vágyom! És elindultak.
Jöttek nehezebb napok, de ők felemelt fejjel haladtak tovább. Aztán egyszer csak lankadni kezdett a buzgalom – és derékba tört a lelki életük. Minden ilyen személyt megsirattam. Jól indult, és az úton elfáradt. Föladta.
Lehet, nem volt tökéletesen előkészítve szívének talaja. Lehet, hogy belefáradt a várakozásba. Nem tudom. Egyet azonban tudok: Ha valaki egyszer belekóstolt abba az örömbe, amit az Úr ad, aki „megízlelte, milyen jóságos az Úr” – az nehezen tudja ezt az élményt meg nem történtté tenni.
Napjainkban egyre nehezebb kitartónak lenni. Felgyorsult a tempó. Ha nem megy, hagyd ott, dobd el, vegyél másikat, nehogy megjavíttasd, ne törődj vele, válj el tőle. Instant és egyszer használatos világba pottyantunk. Nem divat sem a kitartás, sem az állhatatosság, sem az egy életen át tartó hűség. Minden mozgásban van, és az állhatatosság ebbe nem fér bele.
Pedig csak az üdvözül, aki mindvégig, egészen a célig, és nemcsak egy darabig, állhatatos marad. Az állhatatos személy, következetesen kitart és ragaszkodik ahhoz, amiről meggyőződött, hogy az jó. Nem változtatgatja véleményét egyik napról a másikra. A nehézségek, a kudarcok nem tántorítják, nem rendítik meg, célegyenest halad előre, ha pocsolyán kell is átmennie.
Hűséges, és állhatatosan kitart férje, felesége, barátja mellett a nehézségek, az akadályok, a kudarcok és a nemszeretem napok ellenére is.
És hát állhatatosan hűséges marad Istenhez még akkor is, ha nehéz, ha elfáradt, mert tudja, megtapasztalta, hogy egyedül ez az értelmes cselekedet: hisz szeretne egy egész örökkévalóságot Jézussal és a mennyei lényekkel tölteni. Ha te is elfáradtál, elcsüggedtél, szeretnélek bátorítani: közel van már a cél- Érdemes kitartva végigmenni az úton. Tudom, hogy Te is, én is üdvözülni szeretnénk!
 
„Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül!”
 Máté evangéliuma 24. rész 13. vers

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia