Törvény és békesség

„Nagy békességük van azoknak, akik szeretik törvényedet; nem botlanak meg azok.”

Zsoltárok könyve 119. fejezet 165. verse

Egy meleg nyári napon a diákok az egyetemen az utolsó vizsgájukra készültek, az államvizsgára. A fiatal felnőttek között az izgalom szinte tapintható volt, és a folyón, ami az év többi napján a diákok hangjától hangos, most nem lehetett mást hallani, csak a könyvek, jegyzetek lapjainak forgatását, nagy sóhajtozásokat, és néhány egymást bátorító szót, mondatot. A verejték mindenki homlokán megjelent és nemcsak a rekkenő hőség miatt, és a zakó miatt, amit fiúknak, lányoknak egyaránt viselniük kellett, hanem a vizsgabizottság elé lépéstől való félelem miatt. De kész, innen már nincs visszaút, mindenkinek számot kell adni arról hogy mit tud, és az is ki fog derülni, hogy ki mit nem tud. Ebben az ideges hangulatban megjelent egy diák, akinek az arcán nyugodtág volt, aki nem volt ideges attól, hogy a bizottság előtt számot kell adni, hanem teljes magabiztossággal, mosollyal az arcán érkezett meg a folyosóra. Aki csak látta, megkérdezte: „Te nem vagy ideges?” –Nem!- Hangzott a válasz.

Mindenki csak kérdezte, hogy miért ilyen nyugodt, mire ő elmondta, hogy azért nem fél, mert amit csak lehetett megtett azért, hogy a lehető legjobb eredményt érje el, és az egész ügyet Istenre bízza. Ő engedte meg, hogy eljussunk idáig, és a legjobbat akarja nekünk. Érdeklődve hallgatták a diáktárs bizonyságtevését.

Ez azért volt érdekes, mert ez volt az első alkalom, amikor megértették a diáktársai is, hogy mit jelent az Isten törvényének szeretete. Békét árasztott a keresztény diák lénye, és megnyugtatta a többit. Most érdeklődve hallgatták, míg korábban mindig félbeszakították, amikor Istenről beszélt.