Törvény és békesség
„Nagy békességük van azoknak, akik szeretik
törvényedet; nem botlanak meg azok.”
Zsoltárok könyve 119. fejezet 165. verse
Egy meleg nyári
napon a diákok az egyetemen az utolsó vizsgájukra készültek, az államvizsgára.
A fiatal felnőttek között az izgalom szinte tapintható volt, és a folyón, ami
az év többi napján a diákok hangjától hangos, most nem lehetett mást hallani,
csak a könyvek, jegyzetek lapjainak forgatását, nagy sóhajtozásokat, és néhány
egymást bátorító szót, mondatot. A verejték mindenki homlokán megjelent és
nemcsak a rekkenő hőség miatt, és a zakó miatt, amit fiúknak, lányoknak
egyaránt viselniük kellett, hanem a vizsgabizottság elé lépéstől való félelem
miatt. De kész, innen már nincs visszaút, mindenkinek számot kell adni arról
hogy mit tud, és az is ki fog derülni, hogy ki mit nem tud. Ebben az ideges
hangulatban megjelent egy diák, akinek az arcán nyugodtág volt, aki nem volt
ideges attól, hogy a bizottság előtt számot kell adni, hanem teljes
magabiztossággal, mosollyal az arcán érkezett meg a folyosóra. Aki csak látta,
megkérdezte: „Te nem vagy ideges?” –Nem!- Hangzott a válasz.
Mindenki csak
kérdezte, hogy miért ilyen nyugodt, mire ő elmondta, hogy azért nem fél, mert
amit csak lehetett megtett azért, hogy a lehető legjobb eredményt érje el, és
az egész ügyet Istenre bízza. Ő engedte meg, hogy eljussunk idáig, és a
legjobbat akarja nekünk. Érdeklődve hallgatták a diáktárs bizonyságtevését.
Ez azért volt
érdekes, mert ez volt az első alkalom, amikor megértették a diáktársai is, hogy
mit jelent az Isten törvényének szeretete. Békét árasztott a keresztény diák
lénye, és megnyugtatta a többit. Most érdeklődve hallgatták, míg korábban
mindig félbeszakították, amikor Istenről beszélt.
