Az apai szeretet
„Megfeledkezik-e
csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is
feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Íme, a tenyerembe véstelek be,
szüntelenül előttem vannak falaid.”
Ézsaiás könyve 49:15-16
Olvastam egyszer
egy hátborzongató történetet. 1992-ben esett meg az angliai Liverpool egyik
külvárosában. Két tizenéves fiú, Robert és Jon elcsaltak egy hétéves kisfiút,
James Bulgert a metrósínekhez vezették, és egy óvatlan pillanatban belökték a
szerelvény elé, majd gyorsan távoztak a helyszínről. A kisfiú halála megrázta
az egész várost. A rendőrség hamar ráakadt Robertre és Jonra, és mint
gyanúsítottat hallgatták ki őket. A két fiú természetesen mindent tagadott, "ők
nem ismerték az áldozatot", "abban az időben nem is tartózkodtak abban a
városrészben", "sőt aznap egymással sem találkoztak", és így tovább. A fiúk
állításai azonban valahogy nem illettek össze. Ekkor Robert apja, aki szintén
jelen volt a tárgyaláson, arra kérte a bíróságot, had beszéljen négyszemközt a
fiával. Kivezették őket egy külön szobába, és mikor csak ketten voltak, az apa
fia vállára tette a kezét, és a következőket mondta: „Robert, fiam! Tudd meg,
hogy bármit tettél is, én, az édesapád, akkor is nagyon szeretlek!” Robert
visszatért a terembe, és egyszerűen vallott: „Én öltem meg James Bulgert.”
Bármilyen
döbbenetes, Robert apjának a szeretete ott van minden apa – vagy legalább is a
legtöbb apa – szívében. Mi apák, feltétel nélkül szeretjük gyermekeinket. Ezen
még az sem változtat, ha fiúnk, vagy lányunk valami rosszat tesz, vagy élete
rossz irányba halad. Ez – ahogyan a fönti történet mutatja – akkor is érvényes,
ha gyermekünk bűnözővé válik.
