Tedd a jót!



„Keressétek a jót és ne a gonoszt, hogy éljetek, és akkor veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, amint mondjátok. Gyűlöljétek a gonoszt és szeressétek a jót; állítsátok vissza a kapuban az igazságot; talán megkegyelmez az Úr, a Seregek Istene a József maradékinak.”
(Ámos próféta könyve, 5. fejezet 14-15.vers)

Ó, hányszor hallottuk, és hallhatjuk ma is szüleinktől; Aztán jók legyetek ám! Jól viselkedjetek! Szépen játszatok! Óvatosan az utakon, ne száguldozzatok!

S miért kell ezt elmondani, pláne ennyiszer? Bizony, be kell látni, hogy bár senki nem tanított a rosszra, az ellenkezésre, a dacra, mégis ez jön belőlünk automatikusan. Előbb mondjuk azt, hogy NEM, hogy az ENYÉM, mint azt, hogy ’igen anya összepakolok magam után’, vagy testvérünknek, hogy ’szívesen neked adom a csokimat.’

S ahogy egyre többet értünk meg ebből a világból, csak még jobban megerősödik bennünk; Nem éri meg jónak lenni, hisz akkor egy csomó mindenből kimaradok. Meg különben is, miért pont én legyek jó? Miért kéne kilógnom a sorból?   

S a legtragikusabb az, mint Izrael népe, vagy a kereszténység történetéből is látható, mikor Isten gyermekei is így gondolkodnak. Mikor az ideiglenes földi vagyonért, hatalomért kiegyeznek a bűnnel, vagy a látszólagos biztonságért belesimulnak a világba.

S a legfőbb kérdés, mit tehetünk ez ellen? Hogyan harcoljunk a rossz ellen? Egy biztos, a rossz van, a rosszat nem kell keresni. Minthogy a gyomot sem ültetjük, nem öntözzük, nem gondozzuk, mégis jobban növekszik. Sőt, ha nem csinálunk semmit, csak annál nagyobb lesz a gaz.

Nem elég tehát nem tenni a rosszat. Kevés az, ha csak felásod a kerted, ha csak kitakarítod szíved szobáját, ha nem töltöd be jóval, akkor a tisztátalan lélek előbb utóbb visszatér, sőt „maga mellé vesz más hét lelket, magánál gonoszabbakat, és bemenvén ott lakoznak; és annak az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsőnél.” (Luk.11:24-26)

A megoldás, amit mennyei Atyánk javasol: A rombolás, az értékek leszállításának könnyebb útja helyett az építés, az értékteremtés, ahogy olvassuk: „Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg!” (Róm.12:21) azaz:

Ne várjad, hanem tedd a jót!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia