Holt cselekedetek
„Krisztus vére, aki
örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, (…)
megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő
Istennek.”
Zsidókhoz írt levél
9:14
Volt egy ismerősöm,
aki rendkívüli tehetség volt. Bámulatosan értett ugyanis ahhoz, hogy elmondja,
ő mennyivel jobban csinálná a hitközségben a dolgokat, mint a másik. Aztán
mikor megadatott a lehetőség, hogy ő is bizonyítson abban a feladatkörben,
hangzatos szavakkal hirdette meg programját. „Mostantól minden más lesz –
mondta. – Végre meg fogjátok látni, hogy hogyan kell ezt igazából csinálni! Ami
eddig történt, az el fog törpülni ahhoz képest, amit most majd én csinálni
fogok!” Ilyen és ehhez hasonló szólamokkal kezdett neki feladatának. Valahogy
azonban még sem sültek el olyan jól a dolgok, mint tervezte. A várt fellendülés
elmaradt, a beígért siker egyre csak késlekedett és az illető korszakalkotó
tevékenysége igencsak ellaposodott.
Valami ilyesmit
értek „holt cselekedetek” alatt. Ilyen egy saját maga körül forgó ember. Ismerős
ez a magatartás? Talán már láttunk ilyet. És talán bennünk is van egy szemernyi
ebből az attitűdből. Elképzelhető, hogy a mi szívünkben is akadnak „holt
cselekedetek”.
Csak az tudja elfogadni Krisztus áldozatát, aki
ki tudja mondani: „Tévedtem!” Csak az érzi a megváltás szükségességét, aki be
tudja ismerni, vannak dolgok az életben (iskola, házasság, gyereknevelés,
munkamorál, pénzkezelés, stb.), amelyeket ő rontott el, melyekért ő a felelős.
Csak az kaphat megbocsátást, aki belátja, az ő hibájából alakultak rosszul a
dolgok. Isten ígérete azonban az, ha belátjuk bűnünket, Krisztus vére
megtisztít bennünket „halott cselekedeteinktől”. Szolgáljunk hát az „élő
Istennek”!