Isten ítélete örömet hoz
(96. Zsoltár 11-13.
vers)
Vannak olyan bibliai tanítások, melyekről napjainkban
nemhogy másokkal, de még keresztény körökben sem szívesen beszélünk. Hiszen a törvény,
a bűn, az ítélet szavak puszta kiejtése is negatív érzelmeket gerjeszt bennünk.
No meg manapság, legtöbbek romantikus,
érzelgős, elvtelen szeretettől csöpögő istenképébe bele sem fér az elszámolás,
a számonkérés fogalma. S ezért is hat oly furcsán, hogy ezzel szemben mai Igénk
a világ legünnepélyesebb pillanataként írja le az ítélet napját.
S mindez nem azért van, mert az akkori barbár
korban Istent is kegyetlennek és durvábbnak ábrázolták, hanem, mert a zsoltár
írója sokunkkal ellentétben beismeri és felvállalja tetteit, hibás döntéseinek
következményeit, sőt szabadulni akar bűneitől, rendezni kívánja életét.
Mert nyilvánvaló, hogy akinek rendezetlen
ügyei vannak, és nem is törekszik változtatni életvitelén, az elfordul és
bedugja fülét, sőt rettegéssel és félelemmel tekint az ítéletre.
Ám, aki szenved, vagy akiben még van annyi
együttérzés, hogy meg tud indulni az emberi sorsokat, és a föld pusztulását
látva, az Jelenések könyvében szereplő mártírokhoz hasonlóan azt kérdezi: „Uram,
te szent és igaz, meddig nem ítélsz még?” (Jel.6:10)
Ezen a reggelen az Örökkévaló azt mondja: Ne
félj, hisz „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus
Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.” Akik
megbékültek Istennel. „Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki
megigazít; Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is
támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk.” (Róm.8:1, 33-34)
Ezt tudva örömmel hirdessük az örökkévaló
evangéliumot, mely nemcsak a Megváltásról, hanem a teljes helyreállításról
beszél. „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő
ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a
tengert és a vizek forrásait.” (Jel.14:7) Azt, aki megígérte: „Íme mindent újjá
teszek” (Jel.21:5)
