Családtag



„Nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai, és az Isten házanépe. Akik az apostolok és próféták alapkövére épültetek, ahol a szegletkő maga Jézus Krisztus. Benne van az egész épület összeillesztve, és benne növekszik szent templommá az Úrban, akiben ti is együtt épültök a Lélek által Isten hajlékává."
Efézus 2:19-22.
 Ismered azt a dalt, hogy „Erdő mellett estvéledtem…”? Egyik sora így hangzik: „Én Istenem, adjál szállást! Már meguntam a járkálást. A járkálást, a bujdosást. Az idegen földön lakást.” Igaz, hogy ez egy dal, de hidd el, nagyon sok ember szívében ott van az a gondolat, hogy csak megyek-megyek ezen a földön, végzem a napi feladataimat, teljesítem kötelességemet, de nem találom az igazi otthonomat. Mintha csak bujdosnék és vándorolnék, de nem vagyok otthon, nem találom a helyemet. Az tény, hogy legtöbbünknek van egy háza vagy egy lakása, de tudjuk, hogy csak idegenek és vándorok vagyunk ezen a bolygón.
Ma reggel azt üzeni neked a Te Megváltód, hogy NEM VAGY IDEGEN, hanem családtag. A mennyei család tagja. Egy olyan családé, amelyik folyamatosan fejlődik, növekszik. Egy olyan család tagja, akinek az otthona nem akármilyen alapra épült. A szegletkő, az épület legeslegfontosabb része maga Jézus Krisztus. Ő az épület alapja is meg építője is. Meghív, hogy légy része ennek a családnak. Hisz meguntad már az össze-vissza bolyongást. Végre békére, megnyugvásra vágysz. Jézus ma reggel hív, hogy légy az Ő családjának a része. Butaság lenne ezt a kérést visszautasítani.
Igen, de hogyan lehetnék az Ő családjának része? – kérded magadtól.
Nem is gondolnád, mennyire egyszerűen!
Csak figyeld Őt, mit üzen a lelkiismereteden keresztül. Kérd imában, hogy ma is vezessen. Olvasd szavát, a Bibliát, ahol bátorítást, támogatást, vezetést és megnyugvást találsz. Ne akarj mindig mindent egyedül elvégezni. Bízd rá magad! És? Észre sem vetted, máris az Ő családjának tagjává váltál. Hát nem egyszerű?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia