„Amilyen az adjonisten...”

„... mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél.”
Péter első levele 2:23


Ő nem úgy fizetett, ahogy sokszor szerintem könnyebb lett volna. Ő nem az „adjonisten-fogadjisten” elvét követte (Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten). Az Ő életének alaptörvényei egészen mások voltak a mieinknél. 

Ő meggyógyította azt is, akiről tudta, hogy sosem megy majd vissza megköszönni, sőt, talán egy napon szintén majd Barabbásra adja le szavazatát. Ő annak is adott, akit mindenki kirekesztett, Ő azt sem vetette meg, akit a kor divatja szerint gyűlölni „kellett”. Megérintette az érinthetetlent, leült enni azokkal is, akikkel senki sem akart asztalközösséget vállalni. 

Ő meghívta csapatába azokat, akikkel senki sem akart vagy tudott volna dicsekedni. Ő barátjának szólította árulóját, és imádkozott azokért is, akik csak pusztítandó ellenséget láttak benne. Isteni erejével gyógyított, bátorított akkor is, amikor én a helyében egészen máshogy cselekedtem volna, hadd tudják meg, milyen az, amikor a Mindenható haragszik. 

Ő rá tudott bízni minden áskálódást, gyalázást, kínzást arra, Aki fenntartja világunkat, aki igazságosan ítél, aki előtt nincsenek titkok. Ő megtette ezt inkább érted, mintsem önmagáért, követendő példát állítva eléd, hogy melyik is az az út, amin járnod kell. 

Hát nézz reménnyel telve az előtted álló hétre! Nem vagy egyedül! Jézus melletted megy azon az ösvényen, amit korábban Ő maga taposott ki számodra. Kövesd Őt, példáját, életét! Adj szeretetet a gyűlölet helyébe, adj tiszteletet, amikor mások semmibe vesznek! Adj mosolyt a fanyar arcokkal szemben! Adj megbecsülést akkor is, amikor mások szerint nem vagy egyáltalán értékes! Tegyél valami pozitívat környezetedért, és engedd, hogy látható legyen a szívedben lakozó Isten Fia!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia