Közösségben
2 Korinthus 2,5-8
„Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem -
hogy ne túlozzak - részben titeket, mindnyájatokat is. Elég az ilyennek az a
büntetés, amit a többség mért rá. Most viszont inkább bocsássatok meg neki, és
vigasztaljátok meg, hogy a túlságos nagy szomorúság valamiképpen meg ne eméssze
az ilyet. Ezért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet.”
(Újfordítás)
Egy jó közösség összetart akár
kívülről, akár belülről éri támadás. A tagok együtt felismerik a rosszat és
elkülönülnek attól. Ha egy csapat tagjaként megbántod, megsérted a társadat,
arra nem csupán ő fog reagálni, hanem mindenki. Ki fogják fejezni
rosszallásukat. Páran korholnak majd, megszidnak. Lesznek, akik csupán finoman
mondják el a véleményüket, míg mások nem fogják véka alá rejteni az érzéseiket.
Lehet, hogy néhányan hallgatnak majd, de a szemükben látni fogod az igazságot.
A közösség fegyelmező erő. Mindaz, ami így ér, szégyenérzést kelt majd benned
és szomorúságot. Érezni fogod a tetted súlyát. Rádöbbensz, hogy csalódtál
önmagadban és tudni fogod, nem akartál ilyen lenni. Az alkalmak, amiket régen
úgy vártál, hogy mikor találkoztok már, veszítenek vonzásukból. A szívedben
egyre távolabb kerülsz tőlük, a magányosság érzése szorongatja a szíved és
egyre inkább elhatalmasodik rajtad az önigazolás vágya, hogy őt okold, akit
megbántottál és a többieket, akik vele tartanak ellened. Ekkor válsz a
legsebezhetőbbé és ekkor lesz a legnagyobb szükséged erre a segítségre. Arra, hogy
ő megbocsásson és vele együtt a csapat is. Egy jó közösség megteszi ezt!
Hamarabb megteszi, mint ahogyan a bűnös kérné, hamarabb, mint hogy tenne érte
valamit. Akit megbántottak, az kéri a többieket, hogy tegyék meg ezt, hogy
enyhítsenek a szorításon, hogy a bűn miatt érzett lelkifurdalás ne üldözze ki a
társukat közülük, de akár még a világból is. Miért teszik ezt? Mert gyakorolják
a szeretetet.
Aranyosi Ervin: Így gondolj a
múltra
A múlt ma már
történelem,
és nincs
hatalmad rajta.
Megváltoztatni
képtelen
elméd – bár
azt akarja.
Ha megbántottál valakit,
s lélekben most már bánod,
ne fokozd lelked kínjait,
legjobb ha megbocsátod!
Bocsásd meg régi tettedet,
Bocsásd meg önmagadnak,
mert amíg rágódsz meglehet,
energiái hatnak.
Kínoz a lelkiismeret,
mert szavad egykor sértett,
a múltnak árnyát élteted,
pedig az csak kísértet.
Amikor megtörtént veled,
a tetted jónak látszott.
Ezt diktálta a “szellemed”,
– s ma már tudod, hibázott!
A múltad rossz döntéseit,
bocsásd meg önmagadnak,
mert amíg rágódsz meglehet,
energiái hatnak.
A múlt ma már történelem,
és nincs hatalmad rajta.
Megváltoztatni képtelen
elméd – bár azt akarja.
Haragszol, gyűlölsz valakit?
Ez csak magadnak árthat!
Amit Ő tett, az csak tanít,
s jelenben már nem bánthat.
Amikor tette, – jól tudod –
pont ennyi tellett tőle.
Legjobb volt, amit adhatott,
ezt tanuld meg belőle.
Bocsáss meg neki kedvesen,
– ne hagyd, hogy újra fájjon!
Engedd el tehermentesen,
utadba már ne álljon.
Bocsáss meg néki jó szívvel,
legyen lelkedben béke,
s bensőd szeretet tölti fel,
és mindez már megérte.
Maradjon meg a szép emlék,
– örömöt hozó percek.
Erőt meríts belőlük még,
legyél nagy, boldog gyermek.
Mosoly ragyogjon arcodon,
kerüljön bú, és bánat.
Derülj a régi harcokon,
és kérlek, élj a mának!
