Az igazi szabadság
„Az Úr
pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.”
Pár Korinthusba írt második levele 3. fejezet 17. verse
„Szabadság, egyenlőség, testvériség” –
hangzott a nagy francia forradalom jelmondata a 18. század végén. És ez a mottó
határozta meg a 19. és 20. század első felének európai történetét – gondoljunk
csak a mi 1848-49-es szabadságharcunkra, a párizsi kommünre (1971), vagy a nagy
októberi szocialista forradalomra (1917). Aztán oly sok erőfeszítés, harc és
véráldozat árán végre a 20. század közepére nagy nehezen sikerült megvalósítani
a szabadságot és az egyenlőséget. Annyi szépséghibája persze volt a dolognak,
hogy a vasfüggönytől nyugtra szabadság volt, keletre pedig egyenlőség.
Milyen szerencse, hogy ez mind már csak
történelem, és az egységesülő Európa végre megvalósította a francia forradalom
hármas eszméjét. Nem tudom miért mosolyogsz, kedves olvasó? Szabadok vagyunk –
hiszen önszántunkból dolgozunk napi 10-12 órát, aztán a pénzt, amit kerestünk
(meg amit meg sem kerestünk) elköltjük egy nagy kékbetűs bevásárlóközpontban, a
nap végén pedig a tévé, vagy a számítógép elé vetjük magunkat, hogy a csudajó
szabadságunkkal járó nyomást eltompítsuk valahol. No és persze egyenlőek is
vagyunk – a gazdagok egyenlőek a gazdagokkal, a szegények pedig egyenlőek a
szegényekkel.
Ez hát az a teljesítmény, amire az
emberiség képes volt bő 200 év alatt. Hol a hiba? Miért nem sikerült
megvalósítanunk jó szándékú eszméket? Miért üti föl a fejét szinte periodikusan
mindig ugyan az a probléma? Lehetne azon filozofálni, hogy talán ha a francia
forradalom jelmondatának harmadik szavát, a „testvériséget” is bevennénk a
megvalósítandó programjaink közé, talán több sikerrel járnánk, de ez sem
vezetne hosszú távú eredményre. Mikor a közös szovjet-magyar hadgyakorlaton az
orosz katona fölajánlta, hogy osszák el az ételt testvériesen, akkor a magyar
katona azt válaszolta: „Inkább legyen fele-fele.” Máshol kell a probléma
megoldását keresni. Kicsit följebb kell emelni a tekintetünket.
Az igazi szabadság nem politikai jellegű.
Az igazi szabadság nem a külső, hanem a belső, szívbéli körülményektől függ. Az
igazi szabadság az, amit csak Isten tud adni, bármilyen rendszerben, szociális
helyzetben vagy jogállásban éljen is az ember. Az igazi szabadság az az öröm,
amit az Istennel szerzett tapasztalatok, a Bibliaolvasás öröme nyújtanak az
embernek, függetlenül attól, hogy a környezet mit gondol rólunk. Az igazi
szabadság az, amikor érezzük Isten lelkének munkáját a szívünkben.
Mi lesz fontosabb nekünk
2015-ben? Politikai igazságosság, vagy Isten barátsága? Én az utóbbira
szavazok.
