Találkozás
„Arra
kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket
és hálaadásokat minden emberért.”
1
Timótheus 2:1
- Beszéltem rólad a barátomnak! –
állt meg a fiú a koldus előtt.
- És mit mondtál neki? – kérdezte
az öreg barátságosan.
- Azt, hogy szoktunk beszélgetni,
meg hogy nem könnyű neked.
A hajléktalan egy darabig nem
szólt. Az első találkozására gondolt a furcsa gyerekkel. Már régen megszokta a
kötekedőket, a cinikus megjegyzéseket, a lenéző tekinteteket. A legtöbb gyerek
is ezekhez csatlakozott a környéken élők közül. Gúnyolták a ruhája, a szaga
miatt, vagy csak féltek tőle, de ez az egy, ez nem. Akkor is csak ott állt egy
szendviccsel a kezében, amit felé nyújtott, ami a tízóraija lehetett.
Mosolyogva csak annyit mondott: „Jézus küldi neked, a barátom.” Megköszönte,
mert éhes volt és meg is ette mind. Mire felnézett a gyerek már nem volt ott,
de másnap újra eljött és aztán megint. Egy héten úgy háromszor, négyszer.
Mindig hozott valami ennivalót, az ősz beálltával egyszer egy pokrócot is. A
nyílt őszinte tekintete, a kedvessége volt az, ami miatt szóba állt vele. Nem
olyan volt, mint a többi szenteskedő, akik a forró teáért és a vajas kenyérért
elvárták, hogy nagyon hálás legyen.
- Válaszolt valamit?
- Még nem, de fog. – mosolygott a
fiú titokzatosan.
- Honnan veszed? – csattant fel
egy kicsit hangosabban a kelleténél, mert saját csalódásaira gondolt.
- Mert mindig válaszol. –
mosolygott tovább.
- Aztán meg hogy? Még soha sem
hallottam egy élőről se, akivel személyesen beszélt volna. Akikkel meg megtette,
az mind halott már. – megpróbált a végére változtatni a hangsúlyán, mert nem
akarta megbántani a gyereket szavai élével. De a fiú sosem volt bátortalan.
- Sokféleképpen. Van, hogy apun
vagy anyun keresztül. Máskor meg a lelkészünk mond valamit, ami segít. De olyan
is volt, hogy a Bibliámból értettem meg, amit tennem kellet. Egyszer bajban
voltam és váratlanul történt valami, amire nem is számítottam. – itt elhallgatott
és az öreg tekintetét fürkészte.
- Hol van a te híres barátod
háza? – kérdezte az.
- Miért?
- Mert egyszer találkoznék vele. –
hallotta megdöbbenve a saját szavait a koldus. De nem szívta vissza, amit
kimondott, mert nem gondolta meg magát. Tudta, a gyerekkel szívesen elmenne.
- Ok. – indult hazafelé a fiú –
Viszlát holnap!
- Holnap! – intett az öreg és mindkettejük szívében
béke lett.
