Ellenőrizd a kábelt!
„Legyetek erősek és
bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert az Úr, a te Istened maga megy
veled; nem marad el tőled, sem el nem hagy téged.”
(Mózes ötödik könyve
31. fejezet 6. vers)
Egy
vidéki körzetbe új lelkészcsalád költözött. Nagy lelkesedéssel vágtak bele az
új misszióterület adta lehetőségekbe. Akkor sem estek zavarba, mikor
megpillantották a korábbiakhoz képest puritánabb lakókörnyezetüket és az
elöregedett szolgálati autót.
Ám,
mikor éppen használatba vette volna a lelkész a kocsit, az sehogyan sem akart
elindulni. Mivel épp hittanóráról jött ki, visszaszaladt az iskolába és kérte a
tanárt adjon pár diákot, akik segítenek betolni az autót.
Így
is történt, a diákok tolták, mikor már jó lendületben volt, a lelkész
elfordította a kulcsot, a motor beindult és gond nélkül eljutott a másik
faluba, ahol imaórát tartott. Ahogy az órának vége lett beült a kocsiba, de az
megint nem indult. Most a híveket kérte, hogy segítsenek.
Így
ment ez évekig. Istentiszteleten, evangélizációs alkalommal, esküvőn,
temetésen. Nem volt olyan ember a körzetben, aki ne tolta volna a lelkész
kocsiját.
Egyszer
aztán lelkészváltásra került a sor. A lelkész nagy pontossággal igyekezett
átadni minden információt leendő utódjának. Taglétszám alakulása, hívek lelkiállapota,
stb. Végül megmutatta a használati kocsit is. Elmondta, hogy az autó megbízható
ugyan, csak nehezen indul. Majd elkezdte mesélni milyen leleményes volt és
milyen kedvesek az emberek.
Mindeközben
az új kolléga felnyitotta a motorháztetőt, és észrevette, hogy az egyik kábel laza,
nincs rendesen a helyén. Fogta, megigazította, majd beszállt az autóba, elfordította
a kulcsot és a motor azonnal indult.
A
lelkész ott állt és csodálkozott. Felesleges volt az embereket fárasztani több
éven keresztül? A megoldás, az erő forrása ott volt végig a motorháztető alatt?
A problémát csak egy laza kábel okozta?
Kedves
olvasó! Kérlek, gondolkozz el ezen! Gyengének érzed magad? Nem úgy alakulnak a
dolgok, ahogy szeretnéd? Nem jön össze semmi?
Ne
ess kétségbe!
A
megoldás, az erőforrás ott van a ’motorháztető’ alatt „Isten nem marad el tőled”!
Ne engedd, hogy laza legyen a kapcsolat!
Ellenőrizd a 'kábelt'!