A próbák emléke
"De emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet állottatok ki." (Zsidókhoz írt levél 10:32)
Az élet értelme elhomályosodik a próbák idején. Egyre szűkül körülöttünk az univerzum, és már szinte csak magunkat látjuk és a problémát. Saját magunk szenvedéseit, gondjait, félelmeit, és a problémát, ami egyre jobban nő, míg fekete lyukként minden mást magába szippant, még magunkat is. Belekerülünk egy állandó szürkeségbe, a tehetetlenségi erő pedig nem enged szabadulni.
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
Pál szavainak címzettjei nem kevés próbát álltak ki: "Mert egyrészt gyalázásokkal és gyötrésekkel nyilvánosan megszégyenítettek titeket, másrészt társaikká lettetek azoknak, akikkel ugyanez történt. A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok" (33-34. versek)
Gyalázás, megszégyenítés, fogság, vagyonelkobzás: ezek jutottak a korai keresztényeknek. Sok igazi ok az elkeseredésre, de mégsem valós okok. Pál ír egy megvilágosodásról, ami után már képesek voltak küzdeni. Ez a megvilágosodás annyit jelent, hogy kitárult a világ és nemcsak a szenvedések képezték a részét, hanem a megváltás és annak teljes beteljesedése: az örök élet is. Így lehetett, hogy "és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van" (34.v.).
Gondoljuk át ma minden problémánkat és minden szenvedésünket, majd tegyük fel a kérdést: meddig tart számunkra a világegyetem? Csak a gondok pereméig? Vagy része a világunknak egy szerető és gondoskodó Isten és az üdvösség minden kincse...
Az élet értelme elhomályosodik a próbák idején. Egyre szűkül körülöttünk az univerzum, és már szinte csak magunkat látjuk és a problémát. Saját magunk szenvedéseit, gondjait, félelmeit, és a problémát, ami egyre jobban nő, míg fekete lyukként minden mást magába szippant, még magunkat is. Belekerülünk egy állandó szürkeségbe, a tehetetlenségi erő pedig nem enged szabadulni.
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
Pál szavainak címzettjei nem kevés próbát álltak ki: "Mert egyrészt gyalázásokkal és gyötrésekkel nyilvánosan megszégyenítettek titeket, másrészt társaikká lettetek azoknak, akikkel ugyanez történt. A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok" (33-34. versek)
Gyalázás, megszégyenítés, fogság, vagyonelkobzás: ezek jutottak a korai keresztényeknek. Sok igazi ok az elkeseredésre, de mégsem valós okok. Pál ír egy megvilágosodásról, ami után már képesek voltak küzdeni. Ez a megvilágosodás annyit jelent, hogy kitárult a világ és nemcsak a szenvedések képezték a részét, hanem a megváltás és annak teljes beteljesedése: az örök élet is. Így lehetett, hogy "és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van" (34.v.).
Gondoljuk át ma minden problémánkat és minden szenvedésünket, majd tegyük fel a kérdést: meddig tart számunkra a világegyetem? Csak a gondok pereméig? Vagy része a világunknak egy szerető és gondoskodó Isten és az üdvösség minden kincse...
Csizmadia Róbert
