Mert Isten hallja fenn az égben…
„Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.”
Ézsaiás könyve 65:24
Üres arcok, melyekről keményen visszapattannak a kimondott szavak. Nincs semmi értelme, mondhatsz bármit, nem hallják meg. Kiálthatsz, sírhatsz, átkozódhatsz, szelíden kérhetsz, mind hiába. Az ember füle csak maga felé hajlik, csak a saját szívdobbanásuk, a saját agytekervényeik kerregése-kattogása köti le őket. Úgy érzed, rád senki se figyel, és eltűnhetnél némán a sorok között, észre sem vennék, hogy hangod hiányzik a nagy kórus egyik szólamából.
Vagy túlontúl is rád figyelnek, csak éppen nem értik, amit hallottak tőled. Nem értik, nem akarják megérteni, és te ugyanúgy egyedül maradsz, mintha szavadat meg se hallották volna. Mintha a puszta közepén állnál, hangod már rekedtes a kiáltozástól, mert nem találod, merre van a hazafelé.
Süket ez a világ, de ma reggel azt az üzenetet hozom eléd, hogy tudd meg, van akinek a hallása nem romlott semmit az örökkévalóság ellenére. Valaki igenis hall téged, hallja kiáltásod, panaszod, sóhajod és átkod. Van, aki nemcsak meghallja, hanem oda is figyel szavadra.
Tudd meg, van Isten az égben, akinél már elkészült a válasz még azelőtt, hogy felkiáltanál hozzá. Van Isten az égben, aki már meghallgatott, mielőtt végére értél volna mondanivalód sorának. Van Isten az égben, akinek füle előtted soha sincs zárva. Hát vidd el ezt a rövid üzenetet az előtted álló hétre, és kiálts bátran Istenhez, mert Ő már meghallotta!
